Kedves Látogató! Amennyiben hibát talál az oldalon, vagy további, technikai okokból adódó problémája merül fel, kérjük, hívja az ügyfélszolgálatot. Telefonszám 06-80-203-776. Köszönettel Magyar Nemzeti Bank.
EN

Az MNB büntetőfeljelentést tesz Tarsoly Csaba vádlott ellen

nyomtatás

Budapest, 2016. november 24. – Az MNB büntető feljelentést tesz a bűnszervezetben elkövetett csalással vádolt, és így akár 25 év szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett Tarsoly Csaba vádlottnak, a Quaestor volt elnök-vezérigazgatójának a jegybankkal, illetve annak tisztségviselőivel szemben ma napvilágot látott – a rágalmazás és becsületsértés tényállításait kimerítő – valótlanságai miatt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015 tavaszán, alig 15 hónappal a pénzügyi felügyeleti jogkör átvételét követően, határozott és megújított felügyeleti módszertani vizsgálataival több, mint 15 éves visszaélés-sorozatra derített fényt három befektetési szolgáltató, a Buda-Cash, a Quaestor és a Hungária brókercégeinél. A jegybank ezt követően folyamatos információnyújtással segítette a nyomozó- és vádhatóságokat, valamint a bíróságot a brókercégeknél történtek feltárásában, az érintett vezetők, tulajdonosok felelősségének tisztázásában. Az MNB szakmai közreműködésének is köszönhető, hogy a jogalkotó törvényi előírásokban szigorította meg a piacon tevékenykedő befektetési szolgáltatók védelmi vonalait és felügyelésüket (pl. ÉSZLA).

Az MNB határozottan cáfolja a Magyar Narancs hetilapban ma megjelent – a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint bűnszervezetben elkövetett csalással vádolt, és így akár 25 év szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett – Tarsoly Csaba vádlottal készült interjúban a vádlottnak az MNB-vel, vagy annak tisztségviselőivel kapcsolatosan megfogalmazott valótlan állításait.

Tarsoly Csaba 2015. március 9-én tett vallomásának jegyzőkönyvben való azonnali rögzítéséhez – az interjúban megjelent hamis állítással szemben – az MNB alelnöke ragaszkodott, erre a meghallgatás során sor is került. A jegybank a Tarsoly Csaba által elmondottakról és az aznap a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. (QÉP) székhelyén végzett helyszíni vizsgálat tapasztalatairól a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodáját még aznap, azonnal tájékoztatta.

A vádlott hamis kijelentésével ellentétben az MNB alelnöke „határozatlanság” helyett a valóságban tisztázó kérdéseket tett fel a Quaestor Financial Hrurira (Hrurira) állítólagos – s mint utóbbi kiderült, hamis – „öncsődjét” március 9-én bejelenteni kívánó Quaestor-vezetőknek. Tarsoly Csaba vádlott ugyanis március 9-én délután az első meghallgatás során még mindig – hamis csődhelyzetre hivatkozva – megpróbálta félrevezetni a felügyeleti munkatársakat, továbbra is leplezni próbálván a vádirat szerinti bűncselekmények elkövetését.

A Hrurira jegybank által ismert adatai azonban ezeket az állításokat nem támasztották alá, ezért indokolt volt – és semmiképpen sem „határozatlanság” – az állításuk alátámasztására szolgáló adatok, információk, analitikák bekérése. Emiatt került sor néhány órán belül a Quaestor-vezetők második meghallgatására, amely végén a vádlott vallomását jegyzőkönyvezték.

Valótlan Tarsoly Csaba vádlott azon állítása is, hogy az MNB március 9-i, a QÉP-nél lefolytatott helyszíni célvizsgálata azt állapította volna meg, hogy az ügyfelek vagyona maradéktalanul megvan. A valóságban a jegybank – új felügyelési módszerének köszönhetően az ügyfelek értékpapír- és pénzfedezettségi adatainak a helyszínen való előállíttatásával, illetve a brókercég teljes szerverállományának azonnali tükörmásolásával, valamint támaszkodva az aznap lefolytatott több meghallgatásra is – e napon azt tárta fel, hogy a QÉP-nél jelentős, kb. 150 milliárd forintnyi ügyfélvagyon hiányzik.

A vádlott szintén a közvélemény – vagy az ellene folyó büntetőeljárást – kívánja félrevezetni azzal az állítással, hogy a Hrurira vagy más Quaestor-kibocsátó számára az MNB 440 milliárd forintnyi kötvény-kibocsátást engedélyezett volna hosszú éveken át. A valóságban az MNB (vagy a mindenkori magyar pénzügyi felügyelet) nem hagy jóvá kötvénykibocsátásokat, kizárólag azt ellenőrzi, hogy a kötvény-kibocsátási tájékoztatók felhívják-e az ügyfelek figyelmét a kockázatokra. Az Európai Unióban hatályos úgynevezett Prospektus-direktíva szerint az uniós (magyar vagy az interjúban említett luxemburgi, stb.) felügyeleti hatóságoknak ugyanis nincs jogköre a kibocsátók gazdasági működésének megítélésére.

Valótlan a vádlott állítása azért is, mert a Quaestor-csoport korábbi években meghirdetett kötvénykibocsátásai 12 hónapra szóltak, nem adódnak össze (vagyis ha a Hrurira ezen időszak alatt nem bocsátotta ki ténylegesen az általa meghirdetett kötvényállományt, azt a következő években jogszerűen már nem tehette meg.) Harmadsorban az MNB egyetlen 70 milliárd forintos kötvény-kibocsátási tájékoztató közzétételét hagyta jóvá 2014-ben (ezt megelőzően a feladatot a PSZÁF végezte). A kiadott határozat teljes mértékben jogszerű volt. A vádirat szerint a károkat ugyanakkor éppen az okozta, hogy a Quaestor nem valódi, nem a közzétételi engedéllyel rendelkező tájékoztatónak megfelelő kötvényeket bocsátott ki, hanem csalással megkárosította ügyfeleit.

A Tarsoly Csaba által nagy nyilvánosság előtt tett, a rágalmazás és becsületsértés tényállásait kimerítő kijelentések miatt az MNB haladéktalanul büntetőfeljelentést tesz a vádlottal szemben. Az MNB a szakmai munkájának befolyásolására tett kísérleteket visszautasítja. A jegybank honlapjának Quaestor fogyasztóvédelmi aloldalán folyamatosan közzéteszi az ügy kapcsán közérdeklődésre számot tartó információkat.

Magyar Nemzeti Bank