Kedves Látogató! Amennyiben hibát talál az oldalon, vagy további, technikai okokból adódó problémája merül fel, kérjük, hívja az ügyfélszolgálatot. Telefonszám 06-80-203-776. Köszönettel Magyar Nemzeti Bank.
EN

Civil Háló pályázat közfoglalkoztatotti oktatásra és a hátrányos helyzetű régiók pénzügyi kultúrafejlesztésére

nyomtatás

Budapest, 2017. augusztus 24. – A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Háló program részeként az MNB idén – a felelős hitelfelvétel témakörében – országos szinten közfoglalkoztatottak oktatási programjaira, illetve a borsodi hátrányos helyzetű régiók pénzügyi kultúrájának fejlesztése érdekében kommunikációs kampányok lebonyolítására hirdet pályázatot civil szervezeteknek. A 60 millió forint pályázati keretösszegre a non-profit intézmények október 5-ig nyújthatják be elképzeléseiket.

A 2014-2016-ben megvalósult, a pénzügyi tudatosságot erősítő, a banki elszámolással kapcsolatos, illetve pénzügyi ismeretterjesztő rendezvényeket, könyvbeszerzéseket támogató sikeres civil projektek kedvező tapasztalatainak ismeretében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb nyílt pályázatot írt ki „Civil Háló támogatási program 2017” címmel. A pályázat – amelynek anyagi forrását a jegybank által kiszabott bírságok biztosítják – olyan pénzügyi fogyasztóvédelmi projektek megvalósítását támogatja, amelyek széles körben hatékony segítséget jelentenek a fogyasztók pénzügyi kultúrája és pénzügyi tudatossága erősítésében.

Az idei pályázat a jegybank által tavasszal eredményesen lebonyolított „Pénzügyek felsőfokon – Légy Kreatív!” egyetemi ötletpályázata néhány elképzelésének megvalósítására épül. A kiírás szerint a most meghirdetett új pályázatok megvalósításában az ötletgazda diákoknak is lehetőségük lesz részt venni, ugyanis a pályázó civil szervezeteknek be kell vonniuk őket a folyamatba.

A „Civil Háló támogatási program 2017” pályázat témakörei és a projektenként igényelhető maximális összeg:

  1. Pénzügyi kultúra fejlesztő oktatási program a közfoglalkoztatottak számára (10 millió forint);
  2. Pénzügyi tudatosságot növelő kommunikációs program Borsod-Abaúj-Zemplén megye hátrányos helyzetű térségeiben (25 millió forint).

A pályázatra azon non-profit civil szervezetek jelentkezhetnek, amelyek alapszabályban rögzített céljai között szerepel a (pénzügyi) fogyasztóvédelem, pénzügyi kultúra fejlesztése, a pénzügyi fogyasztói tudatosság növelése vagy a pénzügyi fogyasztói jogérvényesítés elősegítése tevékenységek közül legalább egy. Előnyt élveznek a kifejezetten pénzügyi fogyasztóvédelmi, illetve a széles társadalmi rétegeket elérő szervezetek, továbbá a sérülékeny és speciális csoportokkal együttműködő civil intézmények.

Egy civil szervezetnek egy kérelem benyújtására, s ezen belül egy projekt megvalósítására van lehetősége pályázni azért, hogy minél szélesebb kör részesülhessen támogatásban. A vissza nem térítendő támogatás akár a projekt teljes költségét fedezheti. A sikeres pályázatokat 2017. december 1. és 2018. december 31. között kell megvalósítani, azok szakmai és pénzügyi teljesítését a jegybank teljes körűen ellenőrzi.

Az írásos pályázatoknak legkésőbb 2017. október 5-én 16.00 óráig kell beérkezniük a jegybankba, a részletekről a pályázók az MNB Civil Háló honlapján tájékozódhatnak. A beérkezett pályázatokról szakmai bíráló bizottság javaslata alapján az MNB Igazgatósága dönt a nyilvános Pályázati kiírásnak megfelelően.

Az MNB társadalmi felelősségvállalási stratégiája alapján változatlanul kiemelt figyelmet fordít a fogyasztók pénzügyi tudatosságának növelésére, s ennek keretében részt vállal a hazai civil fogyasztóvédelmi szervezetek pénzügyi fogyasztóvédelmi tevékenységének támogatásában. A cél országos lefedettséget biztosító integrált pénzügyi fogyasztóvédelmi rendszer kialakítása, a jegybank és a civilek együttműködésének köszönhetően valós pénzügyi fogyasztóvédelmi szemléletváltás elérése Magyarországon.

Magyar Nemzeti Bank