Budapest, 2012. január 12. – Bemutatkozott a teljes címletsor az új Alaptörvénynek megfelelő „Magyarország” feliratú forintérmékből. A Magyar Nemzeti Bank egyúttal 3000 forintos címletű ezüst emlékérmét is kibocsátott Madách Imre: Az ember tragédiája c. műve megjelenésének 150. évfordulója alkalmából. Az emlékérméken 2012-től ugyancsak Magyarország szerepel a kibocsátó megnevezéseként.

Az ember tragédiája megfogalmazásának időszaka napra pontosan ismert, mégpedig Madáchnak a munkalapon rögzített felirata szerint: „kezdtem 1859. február 17-én, végeztem 1860. március 26-án”. Nyomtatott formában azonban csak 1862. január 12-én látott napvilágot, amikor Arany János, az általa igazgatott Kisfaludy Társaság kiadásában, megküldte a könyv egy példányát Szász Károlynak, a Szépirodalmi Figyelő számára írandó kritikához. Ezt a dátumot megerősíti, hogy január 14-én egyszerre három újság is hírt adott a megjelenésről. Az első kiadás 1500 példányban jelent meg, és csak a Kisfaludy Társaság számára készült. A második kiadásra Madách 1862. október 30-án kötött szerződést Emich Gusztáv akadémiai nyomdásszal.

Az emlékérmét Szöllőssy Enikő tervezte. Az emlékérme előlapján, a bal felső mezőben Madách Imre portréja látható, a portrétól jobbra a „2012” verési évszám, balra a „BP.” verdejel olvasható. A portré alatti vízszintes sorokban a „3000” értékjelzés és a „FORINT” felirat olvasható. Az emlékérme jobb felső szélén a „MAGYARORSZÁG” körirat olvasható.

Az emlékérme hátlapján, a középmezőben Az ember tragédiája c. műhöz kapcsolódó jelenet ábrázolása látható: Ádám és Éva a Földgolyón áll, mögöttük Lucifer árnyszerű alakja magasodik, kitárt szárnyakkal. A Földgolyó ábrázolásában, egymás alatti ívelt sorokban az „AZ EMBER” és a „TRAGÉDIÁJA” felirat olvasható. Az emlékérme szélén, bal oldalon a „MADÁCH IMRE” felirat olvasható, jobb oldalon Szöllőssy Enikő tervezőművész mesterjegye található.

Az emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 20 gramm, átmérője 34 mm, széle recézett. Összesen 6000 darab készíthető belőle, amelyből 4000 darab különleges – ún. proof – technológiával verhető.

Az Országgyűlés által 2011. április 18-án elfogadott új alkotmány – Magyarország Alaptörvénye –  szerint hazánk hivatalos elnevezése a korábbi,  „Magyar Köztársaság” helyett „Magyarország”. A Magyar Nemzeti Bank 2012. január 1-jén „MAGYARORSZÁG” felirattal ellátott 5, 10, 20, 50, 100 és 200 forintos címletű érméket bocsátott ki. Az új, "MAGYARORSZÁG" feliratos forgalmi érmék teljes címletsora 2012-ben csak forgalmi sorozatok formájában lesz megvásárolható. A  pénzforgalomban nem lesz megtalálható minden címlet az új érmék közül, mivel az MNB csak a pénzforgalom és –készletezési szabályok által igényelt címletekből gyártat nagy szériában új érmét, így a teljes címletsor csak fokozatosan, akár több év alatt kerülhet ki a forgalomba.
Ez az első napi vereteket tartalmazó sorozat verdefényes kivitelű érméket tartalmaz. További, extra kivitelű, selyemfényes (BU) és tükörfényes (Proof) forgalmi sorok az év során később fognak megjelenni.
Az emlékérmét és a forgalmi sort a Magyar Pénzverő Zrt. forgalmazza, megvásárolható a társaság érmeboltjában (Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpont, V. ker. Budapest, Szabadság tér 8-9.), illetve a honlapján üzemeltetett webáruházban (www.penzvero.hu), ahol számos, korábban megjelent arany, ezüst és színesfém emlékérme is kapható.

MAGYAR NEMZETI BANK
Kommunikáció