Budapest, 2019. május 22. - 2019. május 17-én tartott ülésén a Magyar Nemzeti Bank Felügyelőbizottsága egyhangúlag elfogadta az Országgyűlés részére beterjesztendő, a testület 2018. évi munkájáról szóló beszámolót, s felhatalmazta elnökét, hogy a dokumentumot haladéktalanul juttassa el az Országgyűlés, valamint a Gazdasági bizottság elnökei részére. Napirenden szerepelt még a Magyar Nemzeti Bank 2018. évi mérlegéről és eredménykimutatásáról szóló előterjesztés is, melyet a felügyelőbizottság az előzőekhez hasonlóan egyhangúlag elfogadott. Az MNB FB támogatólag vette tudomásul az Igazgatóság döntését, melynek értelmében a jegybank 50 milliárd forintot osztalékként befizet a központi költségvetésbe.

Szintén tárgyalta a testület a tulajdonost képviselő pénzügyminiszter számára a felügyelőbizottság által készített, a Magyar Nemzeti Bank 2018. évi mérlegéről és eredmény-kimutatásáról szóló jelentést, melyet hasonlóképpen egyhangúlag fogadott el, s így az előzőekre tekintettel a tulajdonos részére a jegybank mérlegét és eredmény-kimutatását elfogadásra javasolta.