Budapest, 2019. május 31.Az azonnali fizetési rendszer központi infrastruktúráját biztosító Giro Zrt. és a Magyar Nemzeti Bank határidőre elkészült a rendszer működését megalapozó technikai feladatokkal. Ahhoz, hogy a rendszerhez csatlakozás és a biztonságos működés valamennyi pénzforgalmi szolgáltató vonatkozásában biztosítható legyen, július 1-jétől a rendszer éles próbaüzeme kezdődik, a lakossági és vállalati ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető.

Az azonnali fizetési rendszer létrehozásáról 2017 elején hozta meg a szükséges döntéseket a Magyar Nemzeti Bank, amelynek célja a hazai pénzforgalmi szektor, a pénzügyi infrastruktúra és ezen keresztül a magyar gazdaság versenyképességének növelése. A döntés értelmében az év minden napján, 24 órában, legfeljebb 5 másodperc alatt lehet majd átutalásokat teljesíteni úgy, hogy az átutalás kezdeményezése során lehetőség lesz a jelenlegi hosszú számlaszámok helyett a kedvezményezett más azonosítóját (például mobiltelefonszám, e-mail cím) megadni.

A példa nélküli beruházás a hazai bankszektor informatikai rendszereinek átalakítását igényli, ezért a jegybank folyamatosan nyomon követte a pénzforgalmi szolgáltatók felkészülését. Ennek fényében indokolt, hogy a vonatkozó rendeletben meghatározott 2019. július 1-i időpontban csak a rendszer éles próbaüzeme induljon meg, a lakossági és vállalati ügyfelek számára pedig a teljes indulásra egy későbbi időpontban kerüljön sor.

Az MNB és a GIRO Zrt. oldaláról az infrastruktúra teljes mértékben készen áll az éles üzemi működésre, ugyanakkor a piaci szereplők oldalán azonosított kockázatok miatt a Pénzügyi Stabilitási Tanács 2019. május 28-i ülésén úgy döntött, hogy a pénzügyi stabilitás fenntartása, az elektronikus fizetésbe vetett bizalom megőrzése és a szolgáltatással tervezett ügyfélélmény elérése érdekében az ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető.

A döntést megalapozó rendeletmódosítás értelmében a 2020. március 2-i határidőre minden érintett pénzforgalmi szolgáltatónak teljes funkcionalitással készen kell állnia a szolgáltatás nyújtására.