Közlekedési eszközök ökolábnyoma
nyomtatásKözlekedési eszközök ökolábnyoma
A KSH adatai szerint egy átlagos háztartás esetében a kiadások között a harmadik legnagyobb tételt a közlekedés jelenti: évek óta összes kiadásunk 11-12%-át erre fordítjuk – ami éves szinten havi nettó átlagkeresetnél 170-180 ezer Ft. Érdemes tehát odafigyelni a közlekedéssel kapcsolatos kiadásaink alakulására, mivel tudatosabb választással éves szinten akár tízezreket is megtakaríthatunk.
A pénzügyi hatások mellett egyre inkább felértékelődnek a környezeti hatások is. Akár a lakóhelyünkről igyekszünk éppen munkába, akár a szabadságunk alatti programokat tervezzük meg, utazásunk környezeti hatását alapvetően az az eszköz határozza meg, amit közlekedési célból használunk.
A távolság, az utasok létszáma és az elérhető közlekedési alternatívák valamelyest behatárolják lehetőségeinket, de utazásunk ökolábnyomát még emellett is hatékonyan csökkenthetjük, ha betartunk pár alapszabályt.
- Amikor csak tehetjük, menjünk gyalog vagy kerékpárral! Ez a legideálisabb választás, az egészségünk, a pénztárcánk és a természeti környezetünk is hálás lesz döntésünkért.
- A gyaloglás és a kerékpározás után a tömegközlekedés környezeti hatása a legalacsonyabb. Ezen belül is válasszuk a kötöttpályás közlekedést, ahol csak lehet! Egy modern, környezetbarát autóbusz éves összkárosanyag-kibocsátása 1,8 tonna, a kötöttpályás eszközöké (villamos, metró, troli) ennél jóval alacsonyabb, adott esetben akár közel nulla is lehet.
- Ha úti célunk távolabb van és vonattal is elérhető, válasszuk a vonatozást! Az EcoPassenger honlapján különböző desztinációk viszonylatában könnyedén összehasonlíthatjuk, hogy a közlekedési eszköz megválasztásával kapcsolatos döntésünk milyen környezeti hatással jár. Tudta, hogy egy átlagos út Budapestről Berlinbe repülővel négyszer annyi üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, mint ugyanez az út vonattal?
- Igyekezzünk repülős útjaink számát, valamint az átszállások számát lecsökkenteni. Munkahelyi megbeszélések és konferenciák virtuális lebonyolítása megfelelő alternatívát kínálhat.
- Ha megtehetjük, nagy távolságra hosszabb időre utazzunk! A fapados repülőtársaságok ma már lehetőséget adnak akár reggeli indulásra, esti visszaérkezésre, ami ugyan a szállás megtakarításával, és a repülőjegyek mérsékelt árával pénztárcabarátnak tűnik, de környezetünknek nem kedvez és a szabadidő eltöltésének sem a legköltséghatékonyabb módja.
- Az autós közlekedés környezeti terhelését is mérsékelhetjük, ha figyelmet fordítunk autónk műszaki állapotára, valamint ha ismerjük a környezettudatos vezetési stílus jellemzőit, amelyekkel jelentősen csökkenthetjük járművünk üzemanyag-fogyasztását.
- Ha autóval indulunk útnak, vigyünk magunkkal utasokat! Felajánlhatjuk segítségünket a közelben lakó szomszédunknak, hogy gyermekét a miénkkel együtt elvisszük az iskolába. Vagy csatlakozzunk helyi autómegosztó közösségekhez, vagy a közösségi oldalak utazási csoportjaiban ajánljuk fel a szabad helyeket, ezáltal a benzinköltségen is osztozhatunk. A háztartási bevételek növelésének egyik formájáról,a közösségi gazdaságról Sharing economy című cikkben található bővebb információ.
Ha szívesen választanánk környezetbarátabb közlekedési eszközt, de tartunk attól, hogy nem vagyunk elég sportosak a gyalogláshoz és a kerékpározáshoz, segítséget jelenthet az e-kerékpár. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az autóval munkába járók kerékpáros közlekedésre váltásának ösztönzése érdekében pályázatot hirdetett, amelyen keresztül elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlásához nyújt anyagi támogatást.
Mi az az elektromos rásegítésű kerékpár? Elektromos rásegítésű kerékpárok (pedelecek) esetében a motor akkor működik, ha a kerékpáros teker, és kikapcsolódik, ha a kerékpáros nem folytatja tovább a pedálok hajtását (tehát emberi erő nélkül nem képes haladni), illetve teljesítménye a jármű sebességének növekedésével fokozatosan csökken, majd a motor 25 km/h sebességnél leáll. |
2021 novemberében az eredeti, magánszemélyeknek szóló pályázat lezárult, megnyílt ugyanakkor a cégeknek, egyéni vállalkozóknak, civil és egyházi szervezeteknek szóló teherszállító e-kerékpárok (e-cargo) pályázata.
Utolsó frissítés: 2022. március 30.