Budapest 2019. május 23.  –  A magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége továbbra is robusztus. A bankok tőkemegfelelési mutatói erős szolvenciáról tanúskodnak, miközben a likviditásfedezeti mutató is bőven a szabályozói elvárások felett helyezkedik el. Módszertani fejlesztést követően lefolytatott szolvencia stressztesztünk alapján a hazai bankrendszer intézményei egy jelentős negatív makrogazdasági sokk esetén is megfelelnének a szabályozói elvárásoknak.

A hazai bankok 2018-ban tovább növelték mérlegfőösszegüket és azon belül a magánszektor felé fennálló hitelállományukat. A hitelintézetek vállalati hitelállománya mintegy 14 százalékkal, háztartási hitelei pedig 7 százalékot meghaladó ütemben emelkedtek az év során. A hitelállomány bővülésének kiegyensúlyozott és fenntartható voltát egyrészt a kedvező gazdasági környezet, másrészt a kiterjedt szabályozói eszközök biztosítják.

Az MNB a háztartások kamatkockázatának mérséklése érdekében ajánlást tett közzé a pénzügyi intézmények számára, míg a kötvénypiac mélyítését a Növekedési Kötvényprogram elindításával támogatja. A változó kamatozású hitelek relatíve magas aránya miatt az adósok mind a háztartások, mind a vállalatok szegmensében érzékenyek a kamatlábak változására. A háztartási hitelek esetében a kamatkockázat csökkentésére piaci alapon a hitelkiváltás magas költségei, az ügyfelek nem kielégítő pénzügyi tudatossága, valamint a nem hitelképes adósok jelentős aránya miatt csak korlátozott tér áll rendelkezésre. Az MNB ezért ajánlást adott ki a pénzügyi intézmények részére, amelynek értelmében azok célzottan keresik meg a leginkább érintett, változó kamatozású jelzáloghitellel rendelkező ügyfeleket, és szerződésmódosítás keretében ajánlatot tesznek számukra a rögzített kamatozásra való áttérésre. A vállalati hitelek szegmensében a Növekedési Hitelprogram Fix hatására ismét emelkedett a rögzített kamatozású hitelek aránya a hosszabb futamidőkön. A vállalati szektor válságállóságának további növekedéséhez és a forrásdiverzifikáció lehetőségeinek kiszélesítéséhez a jegybank kötvénypiac mélyítését szolgáló intézkedése, a Növekedési Kötvényprogram járulhat hozzá a következő években.

A jelentésben a hazai bankrendszert meghatározó kockázatok és folyamatok közül az alábbiakkal foglalkozunk részletesen.

A nemzetközi makrogazdasági környezetet jellemző bizonytalanság nem csökkent. 2019 elején a globális gazdasági növekedés lassulása volt megfigyelhető, ami a növekedésre vonatkozó előrejelzéseken túl átírta az infláció, valamint a kamatok változásának várható forgatókönyvét is. A jelentősebb jegybankok a változó gazdasági környezet tükrében jellemzően kivárnak a kamatemeléssel, így a korábbiakhoz képest az alacsony kamatkörnyezet tartósabb fennmaradására lehet számítani. A fejlett országok kamataira vonatkozó piaci várakozások lefelé történő módosulásával mérséklődött a fejlődő országokból történő tőkekiáramlás kockázata is, azonban az alacsony kamatkörnyezettel együtt járó kockázatok (túlzott eladósodás, eszközár-buborékok, jegybanki stimulusra rendelkezésre álló tér csökkenése) emelkedtek. A hazai gazdaságra a legjelentősebb külső kockázatot az eurozóna és azon belül Németország gazdasági növekedésének érdemi lassulása jelenti, azonban a magyar gazdaság erősödő fundamentumai a korábbinál ellenállóbbá teszik az országot a külső sokkokkal szemben.

A budapesti lakáspiac túlfűtöttségének kockázata növekedett. A fővárosi ingatlanárak az év folyamán tovább emelkedtek, 2018 végére elérve a 22,9 százalékos éves növekedési ütemet. A jelenlegi lakáspiaci ciklus 2013 végi mélypontjához képest pedig a budapesti lakásárakban öt év alatt mintegy 153 százalékos növekedés látható. A lakáspiac esetleges túlértékeltségének bankrendszerre gyakorolt hatását enyhíti, hogy az árak emelkedését nem kísérte a kockázatos, magas hitelfedezeti mutatóval (HFM) jellemezhető hitelek arányának jelentős növekedése. A 70 százalék feletti HFM-mel rendelkező jelzáloghitelek aránya a banki szavatoló tőkéhez viszonyítva töredéke a válság előtti szintnek, mind a fennálló állományt, mind az új folyósításokat vizsgálva. Ez arra utal, hogy egy esetleges lakáspiaci sokk hatására kisebb valószínűséggel alakulna ki negatív irányú önerősítő spirál a bankrendszer és a lakáspiac között.

A területileg heterogén ingatlanpiaci élénkülés csak a késedelmes adósok egy részén segít. Miközben a fővárosi lakásárak dinamikusan növekedtek az elmúlt években, az ország egyes részein alig volt megfigyelhető az ingatlanpiac élénkülése. E területeken a késedelmes jelzáloghitel-adósok különösen nehéz helyzetben vannak, mivel az ingatlan értékesítése jellemzően nem jelent számukra kiutat a nemteljesítő státuszból. Ezen a problémán enyhíthet a Kormány által bejelentett, az elnéptelenedő települések ingatlanpiacát támogató „falusi” Családi Otthonteremtési Kedvezmény. Bár a késedelmes hitelek problémája mára már a követeléskezelők mérlegében koncentrálódik, és a bankok számára korlátozott kockázatot jelent, a jelenség szociális aspektusai tükrében továbbra is kiemelten foglalkozunk a témával.

A bankrendszeri profit mérséklődött az előző évi, értékvesztés-visszaírások miatt kiemelkedő szintjéhez képest. Az értékvesztés felszabadítása érdemben növelte az elmúlt évek eredményét, azonban 2018 végére e hatás kifulladni látszik. A korábbi tartalékok visszaírása eltakarta azt, hogy a strukturális – hosszabb távon is fenntartható – banki profit az elmúlt két évben látott szintnél érdemben alacsonyabb. A fenntartható profitabilitás növeléséhez továbbra is kiemelten fontosnak tartjuk a költséghatékonyság javulását, amelyet a költségcsökkentő lépéseken (digitalizáció, konszolidáció) túl a hitelállomány bővülése is jelentős mértékben támogathat.