Jelentős alakját, egyik meghatározó személyiségét veszítette el a magyar pénzügyi szakma. 94 éves korában meghalt Pulai Miklós, a Magyar Nemzeti Bank korábbi első elnökhelyettese, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy a jegybank és a kereskedelmi bankok szétválasztásával Magyarországon is megteremtődtek a modern bankrendszer alapjai.

A többszörösen kitüntetett közgazdász egész aktív életét a pénzügyek világában töltötte el. Páratlan teljesítményt, kiemelkedő életművet hagyott maga után. Szerteágazó tevékenységéből, eredményeiből érdemes kiemelni azt az időszakot, amikor az Országos Takarékpénztárnál a múlt század hatvanas éveinek elején az ő elképzelései szerint indították el a hazai magánerős lakásépítések finanszírozását. Pulai Miklósnak jelentős érdemei voltak az 1968-as gazdasági reformjavaslatok kidolgozásában és végrehajtásában, 1968-tól az MNB első elnökhelyetteseként. A pénzügyi szakember 1980-ban az Országos Tervhivatal elnökhelyettese lett, ezzel párhuzamosan 1982 és 1989 között a Világbank magyarországi kormányzójaként tevékenykedett. 1988-tól a Németh-kormány mellett a gazdasági reformbizottság elnökhelyettese volt, 1989-től pedig 11 éven át a Magyar Bankszövetség főtitkári posztját töltötte be.

Pulai Miklós úr 1986-88-ban – vállalva a politikai kockázatot – személyesen járt közbe azért, hogy az MNB munkatársai részt vehessenek a Matolcsy György társszerkesztésében és szervezésében kimunkált „Fordulat és reform” című tanulmánykötet létrehozatalában, illetve hogy a tanulmány mentén szervezett vitákat a jegybank épületében rendezhessék meg. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke ezért jó szívvel emlékszik és hálával gondol Pulai Miklósra, az MNB vezetése és munkatársai tisztelettel adóznak emléke előtt.