Budapest, 2021. március 16. – Az önkéntes nyugdíjpénztárak 4,13 százalékos nettó hozamot értek el 2020-ban, a tagok hosszútávú, infláció feletti reálhozama 2-4 százalékos sávban alakul. A koronavírus tavaly tavaszi első hullámának tőkepiaci sokkja a nyugdíjpénztárak hozamteljesítményét is lerontotta. A nemzetközi tőzsdék és a BUX mélyrepülése után a járvány nyárra enyhülő nyomása optimista befektetői hangulatot, növekvő hozamteljesítményt hozott. A második vírushullám enyhébb visszaesést okozott a második félévben, decemberre azonban a pénztárak hozama újra jelentősen növekedett.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei évben is közzétette honlapján az önkéntes nyugdíjpénztárak 2020. évi hozamaira, valamint a 10 és a 15 éves hozamrátáira vonatkozó adatokat.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak eszerint 4,13 százalék - záró vagyonnal súlyozott - átlagos nettó hozamot értek el. Az inflációs hatást (2,7 százalék) figyelembe véve ez nettó 1,39 százalékos reálhozamnak felel meg, tehát a pandémiás helyzet ellenére is sikerült szektorszinten infláció feletti hozamteljesítményt elérni.

A koronavírus megjelenése pénzügyi és gazdasági válságot okozott világszerte, aminek tovagyűrűző hatása hamar megjelent az önkéntes- és magánnyugdíjszektor befektetési eredményében is. Az önkéntes nyugdíjpénztárak 2020. I. negyedévében (két portfólió kivételével) negatív hozamteljesítményt értek el. A hirtelen sokk okozta gyenge hozamteljesítményekre azonban már a következő negyedévben pozitív hatással volt, hogy növekedési pályára álltak a nemzetközi és hazai tőkepiacok. Ennek eredményeként a II. negyedévben valamennyi pénztári portfólió esetében pozitív nettó hozamról számolhattak be a pénztárak.

A koronavírus második hulláma, amely 2020 III. negyedévében érte el hazánkat, ismételten rontotta a hozamteljesítményeket. E visszaesés viszont korántsem volt olyan jelentős, mint az első hullám idején: az egyes pénztári portfóliók nettó hozamai egy-két kivételtől eltekintve -2 százalék és 2 százalék között alakultak. Végül az utolsó negyedévben egy robbanásszerű hajrát követően szintén valamennyi pénztári portfólió pozitív hozamot tudott felmutatni.

Az alapvetően hosszú távú megtakarítást ösztönző önkéntes nyugdíjpénztári szektor 10 éves és 15 éves (záró vagyonnal súlyozott) nettó hozama 6,23 százalék, illetve 5,91 százalék volt tavaly. Ezek 3,87 százalék, illetve 2,49 százalék reálhozamot jelentenek a tagok számára.

Az önkéntes pénztárak költségszintje továbbra is alacsony, hosszú távon 1% alatt van, amit az MNB által 2020-ban bevezetett önkéntes nyugdíjpénztárak teljes költségmutatójának legújabb, 2021-ben publikált számadatai is alátámasztanak.

Magyar Nemzeti Bank