A Magyar Nemzeti Bank 2000. július 1-jétől új kötelező tartalékszabályozást vezet be. A változások egyaránt érintik a kötelező tartalék alapját, a teljesítéshez igénybe vehető eszközök körét és a nominális tartalékráta mértékét.
2000. július 1-jétől:
tartalékköteles a külföldről származó egy éven belüli források 50%-a,
a forintpénztár-állomány 50%-a vehető figyelembe a tartalék teljesítéséhez,
a nominális ráta 12%-ról 11%-ra csökken.
2001. július 1-jétől:
a két éven belüli lejáratú külföldről származó devizaforrások teljes köre tartalékköteles,
a forintpénztár állománya kikerül a tartalék teljesítéséhez igénybe vehető eszközök köréből,
megszűnik a 4%-os kedvezményes ráta,
tartalékmentes:
a hitelintézet által nyilvánosan kibocsátott hosszú lejáratú értékpapírok, a jelzálog-hitelintézetek által kibocsátott jelzáloglevelek útján gyűjtött források, ha az értékpapír lejárata eléri vagy meghaladja a 2 évet.
a lakás-takarékpénztárak által kötött előtakarékossági betétek,
a külföldről származó két évnél hosszabb lejáratú források,
a 2001. július 1-jétől hatályos nominális ráta mértéke 2001. június 1-jéig kerül meghatározásra.
A módosítások eredményeképpen mérséklődik a forintforrásokat terhelő jövedelem-elvonás, ugyanakkor a rövid devizaforrások teljes körének tartalékkötelessé tételével ezeket a forrásokat is terheli majd jövedelem-elvonás. Az MNB-nek nem célja, hogy a rövid devizaforrásokat megdrágítsa, ezáltal a bankok jó hitelképességű ügyfeleit külföldön történő hitelfelvételre ösztönözze. Ennek érdekében az MNB a devizaforrások (belföldi és külföldi) után elhelyezett tartalékokra fizetett kompenzáció mértékét fokozatosan úgy állapítja meg, hogy az átállási folyamat végére 1,5 százalékponttal magasabb kamatot fizessen. Az első ütemben 0,5, a második ütemben 1,5 százalékponttal fizet több kamatot az MNB a devizaforrások után elhelyezett tartalékokra, mint a forintforrások tartaléka után.
A változtatás célja, hogy olyan tartalékszabályozás jöjjön létre, amely javítja a versenyképességet, miközben megszünteti a különböző típusú forrásgyűjtésből adódóan fennálló strukturális aránytalanságokat. Cél, hogy a tartalékszabályozás közelítsen az ECB által alkalmazott tartalékráta-rendszerhez, megkönnyítve a későbbi átállást, s ezáltal a harmonizáció költségei nem egyszerre merülnek fel. A versenyképesség javulása – a hitelintézetek közötti verseny következtében – nem a bankoknál jelenik meg, hanem a gazdasági szereplők, s a lakosság számára biztosít olcsóbb forráslehetőséget. Különösen igaz ez a kis- és középvállalatok körére, amelyek külföldi forráshoz jutási lehetősége korlátozott.
Budapest, 2000. február 8.
Magyar Nemzeti Bank