Tisztelt Alelnök Úr!

Az elmúlt napokban meglepetéssel értesültem róla, hogy egyes ellenzéki politikusoknak szinte megrögzött szokásává vált, hogy politikai haszonszerzés érdekében hibásan értelmezzék a magyar gazdaságról szóló írásaimban kifejtett álláspontomat.

Tisztelt Alelnök Úr! Kérem, engedje meg, hogy a magyar gazdaság aktuális állapotával kapcsolatban elsőkézből tájékoztassam.

2020 elején a koronavírus világjárvány történelmi léptékű válságkezelő intézkedésekre kényszerítette a kormányokat és a jegybankokat. Példa nélküli volt a járvány negatív gazdasági hatása az egész világon. Ezért a kormányok és a jegybankok kiugró mértékben támogatták a gazdaságot, amely intézkedések következtében megemelkedtek a költségvetési hiányok. Az elmúlt évtizedben követett sikeres gazdaságpolitikának köszönhetően a magyar gazdaságot erős immunrendszer mellett érte el a koronavírus-járvány, a Magyar Nemzeti Bank gyors és célzott lépései következtében pedig Magyarország pénzügyi rendszere is ellenálló és stabil helyzetben nézett szembe a pandémia okozta válsággal.

Magyarország egy rendkívüli válsághelyzetben is képes volt folytatni 2013 óta tartó folyamatos gazdasági felzárkózását. 2020-ban az egy főre jutó magyar GDP az EU-átlagának 74,4 százaléka volt, ami 1,3 százalékponttal magasabb 2019-hez képest. Igaz, hogy több ország még ennél is jobb eredménnyel büszkélkedhet, azonban a magyar gazdaság eredménye így is elvitathatatlan. Különösen az, ha figyelembe vesszük a helyreállás sebességét. GDP-nk 2021 második felében, a koronavírus megjelenését követően másfél évvel ismét eléri a válság előtti szintet, miközben immár általános elemzői vélemény, hogy a magyar gazdaság helyreállásának sebessége Európa élmezőnyében lesz. Magyarország koronavírus válságra adott válaszai sikeresek voltak, gazdaságpolitikai bukásról tehát egyáltalán nem beszélhetünk.

A gazdasági válságkezelés lehetett volna jobb is, ha az állami beruházásokat időben hamarabb sikerül felpörgetni és a kormányzati fogyasztás visszaesését megfelelően mérsékelni, mint ahogyan erre Lengyelország vagy Románia esetében láttunk is példát. De egyelőre mindenkit óva intenék az idő előtti számvetéstől. A válaszlépések végső mérlegét 2 év alapján lehet majd megvonni, hiszen megannyi országban még javában tart a pandémia okozta gazdasági válságkezelés, míg hazánkban a sikeres válságkezelés eredményeképpen sokakat megelőzve már megkezdődött az újraindítás.

Tisztelt Alelnök Úr!

Mindezek fényében, amennyiben igényét vagy szükségét érzem annak, hogy a magyar gazdasági válságkezelésről alkotott véleményemet ellenzéki politikus értelmezze, okvetlenül szólni fogok Önnek, addig is kérem, hogy lehetőség szerint tartózkodjon az ilyen jellegű nyilatkozatoktól.

Üdvözlettel,
Matolcsy György

Budapest, 2021. július 19.