Miért is ne lehetne…

…becsülnünk, amit már elértünk, mi magyarok? Az elmúlt közel 10 évben, 2010 és 2019 között a gazdaság és pénz területén 10 sikeres fordulattal világelsők lettünk. Nem csupán arról van szó tehát, hogy bekerültünk a nemzetközi rangsor első 10 helyezettje közé, hanem arról, hogy megszereztük az elsőséget.

 

  1. A világgazdaság leggyorsabb költségvetési fordulatát hajtottuk végre 18 hónap alatt, 2010 közepétől 2011 végéig. A 2007-2009 között lezajlott globális pénzügyi válság után sok ország került bajba, mi kettős válságba: A 2002 utáni felelőtlen gazdaságpolitika miatt már 2006-ra belső, majd 2008 őszén külső válság lépett fel. A 2010-re várható 7 % körüli költségvetési hiányt az új kormány már 2010 végére 4 % közelébe, majd 2011 végére 3 % alá szorította. Valójában 6 hónap alatt hoztuk össze még 2010-ben azt a 2011-es költségvetést, ami a GDP 3 százaléka alá vitte le a hiányt. Világelsők lettünk, világcsúccsal.
  2. A költségvetés fordulatát a foglalkoztatás emelésével és a munkanélküliség csökkentésével együtt hajtottuk végre. Az Európai Unió egyik legrosszabb helyéről ugrottunk az egyik legjobbra. Világelsők lettünk, újból világcsúccsal, mert a válságkezelők közül senkinek nem sikerült a költségvetés rendbetételét megúszni a foglalkoztatás csökkenése és a munkanélküliség emelkedése nélkül.
  3. Világelsők lettünk az adórendszer átalakításában. Úgy vezettünk be két év alatt egy teljesen új és hatékony (egykulcsos, családi) adórendszert, csökkentettük a jövedelmeket terhelő adókat, emeltük a forgalmi és fogyasztási adókat, mindennek köszönhetően megőriztük a társadalom és politika nyugalmát.
  4. Világelsők lettünk abban is, hogy az új adórendszerünk saját maga, mint egy ipari robot faragta és faragja le a hiányt és az államadósságot: ha nő a GDP és a fogyasztás, akkor „magától” és jelentősen nő a költségvetés bevétele is.
  5. Első helyezést ér a jegybanki pénzpolitika teljes fordulata. A világ jegybankjai közül a leghosszabb (többlépcsős) alapkamat csökkentési ciklus a legnagyobb mértékű vágást eredményezte az alapkamaton.
  6. A világelsőség körébe tartozik a befagyott hitelpiac „felmelegítése” és a hitelezési fordulat. 2009 után 2013-ig a kisvállalati hitelállomány évi 5-7 %-al csökkent, majd évi 5-12 %-al nőtt. Ez a hitelezési fordulat áll a 2013-as növekedési fordulat mögött.
  7. Világelsők lettünk a családok svájci frank adósságának eltüntetésében. Egy villámgyors mozdulattal teljesen kivezettük 2014 őszén, még a 2015 elején, mielőtt berobbant volna a svájci frank felértékelődése. Ha ezt elmulasztjuk, 70 %-al nőtt volna a családi teher!
  8. A jegybanki fordulatok mellett csökkent az MNB mérlege, a többieknél nőtt: ez is első helyezést ér.
  9. Világelső a jegybanki programok célzottsága és kreativitása: mások is újítanak, de nem céloznak eléggé.
  10. Az MNB 2019-re elérte inflációs célját, ami a többieknek nem sikerült: ez is elsőség, nem is vitás.

 

Miért is ne vezethetnénk be egy új nemzeti szokást. Becsülhetnénk eredményeinket, mert „ki más, ha nem mi és mikor, ha nem most” /JFK

 

Matolcsy György