A Covid-19 vírus okozta pandémia negyedik hullámában vagyunk. Nem tudjuk, hogy mikor és hogyan tűnik el életünkből a járvány. Az erős sokk miatt azonban már láthatóak azok a hosszútávú következmények, amelyek jelentősen átformálják működésünket.

Nézzünk ezek közül néhányat:

Minden téren megerősödött a biztonság értéke.

Az életünket ért fenyegetés a gazdaság területén mindent felerősít, ami a pénzügyi biztonságunk szempontjából fontosnak nevezhető. A biztos munka és munkahely újból döntő értékké vált. Így volt ez egy évtizeddel ezelőtt is, amikor kétszámjegyű munkanélküliségről és az EU legalacsonyabb foglalkoztatási szintjéről beszélhettünk. Ebből a helyzetből fordítottunk és közel 900 ezer munkahelyet teremtettünk. Ennek köszönhetően 2019-ben a munkahely értékét már megelőzte az egészségügyi ellátás és az oktatás minősége a hazai lakosság értékítéletében. 2020-2021-ben a biztos állások iránti igény újra első helyre ugrott.

Megerősödtek a családi és szűkebb baráti kapcsolatok, amelyek kisegíthetnek a bajban, különösen a pénzügyi megingások idején. Felerősödött a pénzügyi megtakarítás, mint érték. Megerősödött a saját, biztonságos otthon értéke, ami felértékeli a kertes családi házakat. A középosztályban a biztonságos pénzügyi befektetések (állampapírok) jelentősége tovább nőtt. Minden területen felerősödött a kiszámíthatóság és tervezhetőség értéke, mert ezek hoznak nagyobb biztonságérzetet.

Felértékelődött az egészség és az egészséges életmód.

Mindenki számára tudatosult, hogy a járvány aszimmetrikusan hatott az egészség terén: erősebben érintette a gyenge és gyengébben a jobb egészségi állapotban lévőket. Felértékelődött a jobb minőségű magánegészségügyi szolgáltatás, dinamikusan nőtt a magánszolgáltatók kínálata és kereslete. Az egészségügyi rendszer már régen esedékes fordulata egyszerre indult el a ma is legjobb állami intézményekben és a magán egészségügyben.

Az egészségügyi állapotot döntően meghatározó túlzott testsúly, a függőségek és az elavult táplálkozási szokások a fiatal és jólképzett nemzedékeknél tiltólistára kerültek. A magyar középosztály megkezdte az átállást az egészséges életmódra. Az állam rövidesen megérti, hogy a meggyőzés minden eszközével segíteni kell a tömeges átállást az egészséges életmódra. Ebbe az irányba lép majd az adórendszer, a biztosítási piac és a reklámpiac egyaránt.

Elérkezett a nehéz és kemény döntések kora

A járvány eddigi szakaszai alapján világossá vált, hogy azok voltak jobbak, akik időben meghozták a pandémia egészségügyi és gazdasági hatásainak kezeléséhez szükséges kemény döntéseket. A V4 országok jól teljesítettek, a déli EU országok rosszul. A különbség az állami (kormányzati, önkormányzati, jegybanki) döntéshozatal minőségében volt. Ez a közösségi élet, a családok és az egyes személyek szintjén is igaz. Azok jártak jobban, akik a legnehezebb személyes döntéseket hozták meg – pályamódosítás, életmódváltás, gondolkodási minták cseréje – és azok vannak ma nehezebb helyzetben, akik erre még nem vállalkoztak. Ezeknek az időknek a legfontosabb kérdése a következő: „mi a legnehezebb döntés, amiről tudod, hogy meg kellene hoznod, de még nem tetted meg?”. Mindenki tudja erre a saját válaszát, pont ezeket a döntéseket kell meghozni.

A digitális átállás egy évtizedet nyert

A válság és a járványkezelés egyik nyertese a digitális átállás. Az on-line oktatás, az on-line kereskedelem, az on-line ügyintézés, az on-line üzleti tárgyalás, az on-line egészségügyi szolgáltatás annyit fejlődtek egy év alatt, mint amire 2030-ig számíthattunk. Az „otthoni munka” kényszerből lehetőséggé vált az üzleti élet jelentős részében. A személyes jelenlét helyett az élet minden területén teret nyertek a személytelen kapcsolatok és kiderült, hogy a hátrányok mellett sok előnnyel is jár a fordulat.

A digitális és on-line működés egyik előnye az időmegtakarítás, a könnyebbség és az egyszerűség. Másik előnye a gyors és sokszor ingyenes hozzáférés a modern oktatási szolgáltatásokhoz, tehát az életmód-, gondolkodás- és foglalkozásváltáshoz szükséges tudáshoz.

A digitális átállás felgyorsulása új üzleti szektort teremt

Az ázsiai SARS járványra adott válasz során emelkedett fel webáruházával az Alibaba Group. A Covid-19 első hónapjaiban pedig 2 trillió dollárral nőtt az amerikai technológiai óriások tőzsdei értéke.

A járvány egy sor új on-line szolgáltató vállalkozást hozott létre és indította el az „egyszarvú” céggé válás (1 milliárd dolláros tőzsdei érték) felé. Magyarországon is elindult az üzleti szektor átrendeződése. Ennek iránytűje a digitális átállásban való részvétel.

Felértékelődnek a technológiai cégek

A járvány egy sor olyan korábbi folyamatot felgyorsított fel, amelyek 2000 után indultak és 2030-ra volt vártható az adott területen a fordulat. Minden területen előbb következett be ez, 5-15 évet gyorsultak a korábbi változások. Az e-önvezető autó már azelőtt győzött, mielőtt elterjedt volna. Az autóipar teljes átállása az elektromosságra és az önvezetés elvére nagyjából 10 évvel került közelebb. Magyarország az autóiparban jó eséllyel kerül újból a nyertesek közé, de érdemes figyelni a többi fordulatra is.

A mesterséges intelligencia (AI) még gyorsabban épül be az üzleti életbe, a médiától a pénzügyi rendszerig, a számítógépipartól az on-line kereskedelemig. Az AI az élet és az üzlet minden területén végül személyre szabott piacokat alakít ki, ahol a kereslet és a kínálat a maihoz képest nagyságrendileg változatosabb és szegmentáltabb lesz. Ez a változás a legnagyobb 1-2 óriáscéget hozza monopolhelyzetbe minden piacon, mellette a kreatív kisvállalkozások új technológiai megoldásait díjazza.

Az új technológiák közül a „kiterjesztett valóság” (AR) nyeri talán a legtöbbet, mert egy sor hagyományos üzleti szektort forradalmasít. Részben megkettőzi – turizmus/virtuális utazás –, részben átalakítja – személyes oktatás, kiterjesztett és megnövelt előadóterem – a vállalkozások világát. Mindez nagyságrendileg megnöveli a jelenlétre alapozott események méreteit (múzeum-látogatók, fesztiválok, turisták, osztálytermek).

Megerősödik a hosszútávú fenntarthatósági gondolat és a fenntartható gazdaságra való átmenet

A járvány közbeni/utáni világ arról is szól, hogy az eddigi működésünk az élet egy sor meghatározó területén hosszútávon már nem fenntartható. Így van ez a klímaváltozás terén is, ezért felgyorsul a megújuló energiák, különösen a nap-energia hasznosítása és az átállás a fosszilis korszakról a poszt-fosszilis korra. A fenntarthatóság gondolata a foglalkoztatás, a pénzügyi egyensúlyok, a növekedés, az infláció, a globális/regionális/lokális kereskedelem területein vezető szemponttá válik.

Gondolkodásban és technológiai fejlettségben 2030-ra ugrottunk előre, már csak döntéseinkkel kell utolérnünk magunkat.

P.S.

„ A járvány legtartósabb hatása az lesz, hogy gyorsít” – Scott Galloway