A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014. december 4-én reggel 9.30 h előtt nyilvános – honlapján megjelentetett, illetve közel 500 újságírónak elektronikus levélben eljuttatott – közleményben (Sajtóközlemény: Több mint harminc millió forintra nőtt a kivehető betét a Széchenyi Banknál) és közzétett végzésében jelezte, hogy aznaptól az eddigi 5 millióról 30,682 millió forintra emelte a hitelintézet által kifizethető betétek és más visszafizetendő források maximális mértékét minden ügyfelének. A hitelintézet tulajdonosai számára viszont betétkifizetési tilalmat rendelt el.

A közleményben szerepelt: mivel az Európai Unió (EU) betétbiztosítási irányelve és a hazai hitelintézeti törvény 100 ezer eurós limithatárt szabnak a nemzeti betétbiztosítási intézményeknek a befagyott betétállományú hitelintézetek helyett történő kifizetésre, az MNB ezen összeghatárra emeli fel a hitelintézet által ügyfelenként kifizethető betéteket. A jegybank azt is jelezte a nyilvánosságnak: ha ezt egyéb körülmények lehetővé teszik, a lehető leghamarabb lezárja vizsgálatát a Széchenyi Banknál.

Az limitemelésnél az MNB figyelembe vette, hogy az EU irányelve szerint az ügyfeleknek a betétbefagyás után 25 napon belül biztosítani kell annak lehetőségét, hogy hozzájuthassanak betéteikhez. Az EU e szabály megszegése miatt idén kötelezettségszegési eljárást is indított Bulgáriával szemben. A bolgár jegybank helyi hitelintézetekkel szembeni intézkedése miatt ugyanis a betétesek ott 3 hónapig nem fértek hozzá betéteikhez.

E nyilvános kommunikációt követően az ügyfeleknek 2 munkanapjuk volt – igényük szerint – élni a kibővített betétfelvétel lehetőségével azt megelőzően, hogy az MNB visszavonta a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. tevékenységi engedélyét. A betétjüket ekkor fel nem vevő ügyfeleket az Országos Betétbiztosítási Alap kártalanítja 30,705 millió forint összegig a 2014. december 8-ától számított 20 munkanapon belül. Az ezt követően még megmaradó vagyont a végelszámoló Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. osztja fel a végelszámolási eljárás során.

A jegybanki intézkedéssorozat alapján látható: az MNB minden lépését a betétesek, ügyfelek érdekeinek védelmében, a közvéleményt haladéktalanul tájékoztatva hozta meg. A jegybank visszautasítja az ezzel ellentétes, az MNB-t rossz színben feltüntetni próbáló feltételezéseket.

Magyar Nemzeti Bank