Budapest, 2017. május 29.  - A Magyar Nemzeti Bank elnöke és szakmai küldöttsége hétvégi sanghaji látogatásuk során részt vettek az Ázsia fejlődésével és a világgazdaságban betöltött szerepével foglalkozó Shanghai Forumon. Matolcsy György a megnyitó ünnepség egyik főelőadójaként az "Egy övezet - egy út" kezdeményezésről valamint a magyar válságkezelés sikerességéről tartott előadást. A konferencián az MNB és a Fudan Egyetem közös szervezésében került sor arra a nemzetközi panelbeszélgetésre, amelyen Palotai Dániel, az MNB vezető közgazdászának, valamint Sun Lijan, a Fudan Egyetem pénzügyi kutató központja igazgatójának vezetésével megvitatták a résztvevők, hogy a nemzetközi monetáris rendszer változása milyen hatással van a kínai és európai gazdaságra és a kereskedelemre.

A Magyar Nemzeti Bank elnökét a sanghaji Fudan Egyetemen működő Fudan Development Institute és a Shanghai  Forum nemzetközi tanácsadó testületének (FDDI International Advisory Board) tiszteletbeli tagjává nevezték ki. Matolcsy György a Shanghai Forumon ünnepélyes keretek között vette át a jelentős elismerést. A testület tagjai többek között Joseph Stiglitz, Robert J. Shiller és Christopher A. Pissarides (Nobel-díjas közgazdászok), Robert Zoellick (a Világbank volt elnöke), és Zhu Min (az IMF volt vezérigazgató-helyettese). 

A látogatás további eredménye, hogy Matolcsy György együttműködési megállapodást írt alá Xu Ningshenggel, a sanghaji Fudan Egyetem elnökével.