Május 16-án került sor a Magyar Nemzeti Bank New York-i képviseleti irodájának ünnepélyes megnyitójára. A rendezvényt Nagy Márton, az MNB alelnöke nyitotta meg, Kumin Ferenc, Magyarország New York-i főkonzuljának köszöntőjét követően. A szakmai program keretében B. Gerard Dages, a New York-i Fed alelnöke, Palotai Dániel, az MNB főközgazdásza, valamint Kevin Daly, a Goldman Sachs igazgatója tartottak előadásokat. Az eseményre többek között meghívást kaptak a New York-i székhelyű pénzügyi intézmények, jegybanki képviseletek, egyetemek, illetve pénzügyi szervezetek és agytrösztök képviselői is. Párizs, Róma és Hamburg után a New York-i a negyedik képviseleti iroda, amelyet az MNB külföldön nyitott.

A New York-i irodában a munka hivatalosan már 2017 szeptemberében elkezdődött, de ünnepélyes felavatására a május 16-ai megnyitóval került sor. A Magyar Nemzeti Bank amerikai képviseleti irodájának egyik fontos célja, hogy szoros kapcsolatokat építsen ki a pénzügyi szektor New York-ban székelő szereplőivel. A jelenleg három fővel működő iroda emellett az USA jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve New York-i regionális tagbankjával, szabályozó hatóságokkal, a helyi és környékbeli gazdasági/pénzügyi szakmai szervezetekkel való szoros együttműködést tűzte ki céljául. A magyar jegybank törekszik továbbá bővíteni oktatási és kutatási kapcsolatait is kiemelkedő amerikai egyetemekkel, annak érdekében, hogy kutatócserékkel és szakmai képzésekkel támogassa szakembereinek munkáját.

New York-ban közel 20 jegybank tart fenn képviseleti irodát és 100 fősre tehető a jegybankok külföldi irodáiban dolgozók nemzetközi közössége. Ez a közösség a közelmúltban együttműködési platformot alakított ki, hogy konferenciák, kerekasztal-beszélgetések szervezésével elősegítse a résztvevő jegybankok közötti tudásmegosztást. A Magyar Nemzeti Bank aktív szerepet kíván játszani ebben a New York-i közösségben is többek között MNB-s előadók részvételén keresztül.