Budapest, 2020. január 10. A Kínai Népköztársaság jegybankja és a Magyar Nemzeti Bank megújította a 2013 óta fennálló bilaterális devizacsere megállapodást, a korábbi 10 milliárd jüan névértékű keretösszeg 20 milliárd jüanra emelkedett. A megállapodás újabb három évvel történő meghosszabbításával és a keretösszeg megkétszerezésével támogatja a kétoldalú gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok bővülését.

A Kínai Népköztársaság jegybankja (People’s Bank of China, PBOC) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb három évre megújította a kétoldalú forint-renminbi devizacsere megállapodást. Az első megállapodás aláírására 2013-ban került sor, amely először 2016-ban került megújításra. Összhangban Kína növekvő világgazdasági súlyával és a kínai renminbi nemzetközi monetáris rendszerben betöltött, egyre hangsúlyosabb szerepével, a korábbi 10 milliárd jüan névértékű megállapodás keretösszege kétszeresére, 20 milliárd jüanra emelkedett.

A megállapodás értelmében az MNB a meghatározott összeg erejéig, forint ellenében kínai renminbihez juthat. A megállapodás bilaterális jellegéből adódóan a kínai jegybank is élhet a devizacsere lehetőségével, azaz amennyiben szükségesnek ítéli, kínai renminbi ellenében forinthoz juthat. A megállapodás futamideje három év, amely közös megegyezéssel ismételten meghosszabbítható.

A devizacsere megállapodás megújítása és a keretösszeg emelése támogatja a kétoldalú gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok további fejlődését, emellett a hazai pénzügyi piacok stabilitását is szolgálja. A megállapodás 2016-os megújítása óta a renminbi bekerült a Nemzetközi Valutaalap (IMF) SDR-kosarába, ami a renminbi nemzetközi tartalékvaluta szerepét erősítette.

Az MNB nemzetközi tartalékainak mértéke jelenleg több mint 28 milliárd euro, érdemben meghaladva a befektetők által követett tartalékmutatók alapján elvárt szinteket. A swapmegállapodás keretösszege – jelenlegi árfolyamokon kifejezve – az MNB mérlegében levő devizatartalékon felül további 2,6 milliárd euro értékű biztonsági tartalékot, puffert jelent. A swapmegállapodás potenciális lehívása esetén a renminbi eszközök az MNB devizatartalékai közé kerülhetnek. A devizacsere megállapodás védőháló szerepe a keretösszeg emelésének következtében erősödik, az addicionálisan mozgósítható devizaeszközök mértéke növekszik, hozzájárulva az ország külső sérülékenységének további mérséklődéséhez.