Kedves Látogató! Amennyiben hibát talál az oldalon, vagy további, technikai okokból adódó problémája merül fel, kérjük, hívja az ügyfélszolgálatot. Telefonszám 06-80-203-776. Köszönettel Magyar Nemzeti Bank.
EN

Palotai Dániel személyében először került magyar szakember az IMF döntéshozó testületébe

nyomtatás

Budapest, 2020. november 3. - Magyarország számára jelentős sikernek és lehetőségnek tekinthető, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsának – a nemzetközi intézmény története során először – magyar szakember is a tagjává vált. A Magyar Nemzeti Bank korábbi ügyvezető igazgatója és főközgazdásza, Palotai Dániel 2020. november 1-től képviseli hazánkat és a kelet-közép-európai országcsoportot az IMF legfőbb döntéshozó testületében.

Az MNB üdvözli a tagországok döntését Palotai Dániel megválasztását illetően, ezzel ugyanis egy olyan nemzetközileg is elismert szakember került a nemzetközi szervezet igazgatótanácsába, aki széleskörű gazdaságpolitikai és tudományos tapasztalatokkal rendelkezik, mind a monetáris politikai, mind pedig a fiskális, a strukturális és versenyképességi szakterületen.

Meggyőződésünk, hogy Palotai Dániel tudásával és tapasztalataival, a kivételes felzárkózási pályához vezető magyar gazdaságpolitikai reformok és tapasztalatok becsatornázásával hatékonyan tudja segíteni az IMF munkáját, a jelenleg járványhelyzet okozta nemzetközi gazdasági kihívások kezelésén túl a kilábalási pályák megerősítésében is.

Ez a weboldal sütiket használ a kényelmesebb böngészés érdekében. A honlap használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa elSüti tájékoztatónkat,amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket.Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy az adatvédelmi jogszabályoknak való megfelelés érdekébenAdatvédelmi tájékoztatónkmegváltozott.Értem