Budapest, 2021. július 2. – Tavaly áprilisi elindítása óta mintegy 40 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz 2 900 milliárd forintot meghaladó összegben a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukció keretében. Az NHP Hajrá sikeres eszköznek bizonyult a válságkezelésben, a konstrukció keretösszege szinte már teljes egészében felhasználásra került. Az idén 8 éves Növekedési Hitelprogram 2013-as indulása óta több mint 74 ezer vállalkozás forráshoz jutását biztosította.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2020 áprilisában, a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásainak tompítása érdekében indította el a Növekedési Hitelprogram (NHP) új konstrukciójaként az NHP Hajrát. A jelentős igénybevételre tekintettel az MNB a keretösszeget kétszer is megemelte, legutóbb áprilisban, 3 000 milliárd forintra. A minden eddiginél kedvezőbb feltételeket és széleskörű felhasználási lehetőségeket biztosító NHP Hajrá az egyik leghatásosabb eszköz volt a válságkezelésben. 2021 június végéig 2 910 milliárd forintnyi megkötött hitel- és lízingszerződést jelentettek a bankok az MNB felé, mintegy 40 ezer hazai mikro-, kis- és középvállalkozáshoz kapcsolódóan. A keretösszeg 97 százaléka tehát már felhasználásra került.

Az NHP Hajrá keretében eddig megkötött szerződések volumenének 37 százaléka új beruházási hitel vagy lízing, 53 százaléka forgóeszközhitel, 10 százaléka pedig korábbi beruházási hitel kiváltásához kapcsolódó ügylet volt. A hitelek mintegy háromnegyedét a kereskedelem, az ingatlanügyletek, a feldolgozóipar, az építőipar és a mezőgazdaság ágazatokban tevékenykedő kkv-k vették fel. Annak ellenére, hogy az egy vállalkozás által felvehető hitelösszeget jelentősen megemelte a jegybank a középvállalatok stabilitásának megőrzése és a nagyobb beruházások elősegítése érdekében, továbbra is jelentős a kisebb szereplők részaránya: a kihelyezett források közel harmada mikrovállalkozásokhoz, harmada kisvállalkozásokhoz került.

Az NHP Hajrá sikerességéhez támogató bankrendszer is szükséges, ezért az MNB 2020 júliusában megalapította a Növekedési Hitelprogram Hajrá Kiválósági Díjat, mellyel negyedévente elismeri a forráskihelyezésben legaktívabb hitelintézet teljesítményét. Az elmúlt negyedév kihelyezései alapján az elismerést az OTP Bank érdemelte ki, a díjat dr. Németh Miklós ügyvezető igazgató vehette át Pulai György igazgatótól.

Az MNB 2013-ban indult Növekedési Hitelprogramja fontos szerepet játszott abban, hogy a válságot követő több évnyi csökkenés után növekedésbe forduljon a kkv-hitelezés tendenciája, mellyel jelentős hatást gyakorolt a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatásra is. Az idén 8 éves NHP-ban összesen több mint 74 ezer vállalkozás jutott forráshoz mintegy 6 300 milliárd forint összegben. A program az MNB becslései szerint mintegy 4,5 százalékponttal járult hozzá a gazdasági növekedéshez az elmúlt években.