Budapest, 2021. január 5. – Az áprilisban elindított NHP Hajrában elérhető hitelek iránt továbbra is jelentős érdeklődés mutatkozik a vállalkozások oldaláról, már több mint 21 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz. A közel 1500 milliárd forintnyi megkötött szerződés több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmada új beruházások megvalósulását támogatta. A harmadik alkalommal átadásra kerülő Növekedési Hitelprogram Hajrá Kiválósági Díjat a Magyar Bankholding nyerte el kiemelkedő hitelezési aktivitásával.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2020 áprilisában indította el a Növekedési Hitelprogram (NHP) legújabb konstrukcióját, az NHP Hajrát. Ez az egyik legfontosabb eszköz a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak tompítására, mivel minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel, széleskörű felhasználási lehetőséggel biztosít kedvező és kiszámítható kamatozású forrást a kkv-szektornak. A konstrukció iránt az indulás óta jelentős érdeklődés mutatkozik: 2020 végéig 1 473 milliárd forintnyi megkötött hitel- és lízingszerződést jelentettek a bankok az MNB felé, több mint 21 ezer hazai mikro-, kis- és középvállalkozáshoz kapcsolódóan. A Monetáris Tanács november 17-i ülésén a keretösszeg 1 000 milliárd forinttal történő megemeléséről döntött, így a program 2021-ben is számos vállalkozás működését, korszerűsítését és növekedését tudja majd segíteni.

Az NHP Hajrá konstrukció keretében megkötött szerződések volumenének 31 százaléka új beruházási hitel vagy lízing, 56 százaléka forgóeszközhitel, 13 százaléka pedig korábbi beruházási hitel kiváltásához kapcsolódó ügylet volt. A hitelek mintegy háromnegyedét a kereskedelem, a feldolgozóipar, az ingatlanügyletek, a mezőgazdaság és az építőipar ágazatokban tevékenykedő kkv-k vették fel. Annak ellenére, hogy az egy vállalkozás által felvehető hitelösszeget jelentősen megemelte a jegybank a középvállalatok stabilitásának megőrzése és a nagyobb beruházások elősegítése érdekében, az NHP korábbi szakaszaihoz hasonlóan továbbra is jelentős a kisebb szereplők részaránya: a kihelyezett források több mint negyede mikrovállalkozásokhoz, harmada kisvállalkozásokhoz került. (Az NHP Hajrá keretében létrejött ügyletek fontosabb statisztikai jellemzői itt érhetők el.)

Az NHP Hajrá sikerességéhez támogató bankrendszer is szükséges, ezért az MNB 2020 júliusában megalapította a Növekedési Hitelprogram Hajrá Kiválósági Díjat, mellyel negyedévente elismeri azokat a hitelintézeteket, amelyek a legaktívabbak voltak a források kihelyezésében. Az elmúlt negyedév teljesítménye alapján a díjat a Magyar Bankholding Zrt. nyerte el, amelyet Barna Zsolt elnök és Vida József vezérigazgató vett át Dr. Patai Mihálytól, a jegybank alelnökétől.

Az MNB 2013-ban indult Növekedési Hitelprogramja fontos szerepet játszott abban, hogy a legutóbbi pénzügyi válságot követően növekedésbe forduljon a kkv-hitelezés tendenciája, ezzel jelentős hatást gyakorolva a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatásra is. A program 2013-as indulása óta több mint 60 ezer vállalkozás jutott kedvező forráshoz 4 800 milliárd forintot meghaladó összegben.