Budapest, 2022. június 28.Immár közel 40 ezer ügyfél kötött fogyasztóbarát személyi hitelszerződést (MSZH), az új értékesítések volumenének negyede ehhez a konstrukcióhoz kötődik. Az MSZH hiteldíja átlagosan 1,3 százalékponttal olcsóbb az egyéb piaci termékeknél, s az ügyfelek hosszabb futamidőre, nagyobb kölcsönösszeggel veszik igénybe. A jegybanki vizsgálatok szerint a fogyasztóbarát személyi hitelek döntő részét szabályosan, a pályázati kiírásnak megfelelően kínálják a bankok.

Idén április végéig közel 40 ezer fogyasztó vett fel Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelt (MSZH), amelynek folyósított állománya megközelítette a 140 milliárd forintot. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az egyéb személyi kölcsönök átlagos 14,5 százalékos teljes hiteldíjmutatójával (THM) szemben az MSZH-konstrukciók jóval olcsóbban, mindössze 13,1 százalékos hiteldíjjal érhetők el.

A fogyasztói bizalmat jelzi, hogy utóbbi konstrukciót átlagosan négy hónappal hosszabb futamidőre (6,7 év), illetve a piaci konstrukciókhoz képest közel dupla hitelösszeggel (4,1 millió forint) igénylik az érintett ügyfelek. A 2021 elejétől elérhető MSZH-termékeket immár hat bank, illetve banki fióktelep kínálja, s az újonnan kihelyezett személyi kölcsönök negyede (egyes piaci szereplőknél viszont akár 35-45 százaléka) ilyen konstrukció.

Az MNB honlapján elérhető Összehasonlító oldalon az ajánlat kiválasztása után az ügyfelek egy kattintással érhetik el az ajánlatot adó pénzügyi intézmények saját hiteligénylési oldalát, amelyre automatikusan átkerülnek az addig megadott ügyféladatok az MNB kalkulátorából. Nincs szükség tehát azok ismételt begépelésére, ami komfortosabbá teszi az online igénylést.

A konstrukciót kínáló pénzügyi intézményeknek 2021. júliustól minden hitelfelvevőnek teljesen online – s így olcsóbb, gyorsabb – hitelfelvétel lehetőséget kell biztosítani. A kölcsönt így díjmentesen, a befogadás utáni 2 munkanapon belül folyósítania kell a hitelfelvevőnek. Idén áprilisra immár a folyósított minősített ügyletek 38 százalékát online igényelték. A pozitív hitelbírálatot követően az online nyújtott hiteleknél a szerződéskötés, folyósítás jellemzően azonnal lehetővé válik.

Az MSZH-konstrukció könnyen áttekinthető feltételeket, egyszerű, jól összehasonlítható, kedvező árazású és gyors ügyintézést lehetővé tevő értékajánlatot kínál a fogyasztóknak. E hitelek szabad felhasználásúak, valamint hitelkiváltásra is felhasználhatók, s csak fix kamatozással, egyenlő havi törlesztőrészletekkel igényelhetők. Így az ügyfelek törlesztőrészlete a változó gazdasági környezetben sem emelkedik.

Az MNB folyamatosan figyelemmel kíséri a minősítésnek való megfelelést. Rendszeresen felülvizsgálja és fejleszti a keretrendszert is, segítve ezzel a fogyasztók számára közvetített ajánlat folyamatos javítását is. A jegybank MSZH-ellenőrzések során mintegy 50 ezer hitelkérelem (ebből több mint 30 ezer jóváhagyott és folyósított hitelügylet) Pályázati kiírásnak megfelelő kezelését vizsgálta.

A jegybank többek között szúrópróbaszerűen kiválasztott ügyleteknél tekintette át az ajánlatadásra, folyósítási határidőre, kamatmaximumra vonatkozó előírások teljesítését, sőt a meghiúsult ügyletek kezelését is. Vizsgálta, hogy a hitelezők betartják-e az előtörlesztési díjra vonatkozó maximumkorlátot, azt, hogy módosítottak-e a szerződési feltételeket tartalmazó dokumentumokon (s e dokumentumok is megfelelnek-e a Pályázati kiírásnak).

Az MNB alapvetően nem tárt fel rendszerszintű problémákat. A megállapított hiányosságok a folyósított ügyletek csekély számát érintették, s jellemzően egyedi ügyintézői hibákkal, mulasztásokkal magyarázhatók. A jegybank minden esetben felszólította a hitelnyújtó intézményeket a feltárt hibák kijavítására, szükség esetén utólagos beszámolási kötelezettséget (egyes esetekben visszatérítési kötelezettséget) írt elő.

Az MNB továbbra is kiemelt figyelmet fordít a minősítési keretrendszer folyamatos fejlesztésére. A jelenleg tervezett módosítás fókuszában – a jegybank zöld céljaival összhangban – a klímavédelmi szempontokat is figyelembe vevő minősített személyi hitel áll.

Magyar Nemzeti Bank