Budapest, 2022. szeptember 21. – Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta a SAFIS EVO Inc.-nek, hogy jogosulatlanul bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB piacfelügyeleti eljárást folytat a társasággal szemben.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti eljárást folytat a SAFIS EVO Inc. tevékenységének áttekintésére, illetve annak megállapítására, hogy végez-e, illetve végzett-e az MNB engedélye nélkül – rendszeres gazdasági tevékenység keretében – „kollektív befektetési értékpapír forgalmazása” befektetési alapkezelési tevékenységet. A Safis EVO Inc. nem szerepel az MNB vonatkozó nyilvántartásaiban, így jegybanki engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet jogszerűen nem végezhet.

Mint emlékezetes, a jegybank 2018-ban azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a társaság de facto elődje – az azóta felszámolási eljárás alatt álló – Safis-EVO Zrt. az MNB engedélye nélkül pénzügyi szolgáltatási tevékenységet folytasson, és ezen tevékenység engedély nélkül történő folytatása miatt 27 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte. Az MNB a társasággal szemben már az eljárás közben ideiglenes intézkedést is elrendelt.

Mivel a SAFIS EVO Inc. a Safis-EVO Zrt. jogosulatlan forrás-, illetve tőkegyűjtési tevékenységét folytatta, ezért a jegybanka gyanú szerint azonban már nem pénzügyi szolgáltatási, hanem befektetési alapkezelési tevékenység vizsgálatára piacfelügyeleti eljárást indított vele szemben.

Az eddig beszerzett bizonyítékok alapján a SAFIS EVO Inc. által létrehozott, illetve a tulajdonában álló „befektető társaságokkal” úgynevezett „Nyereségrészesedési jog szerzési-kültagsági jogviszony megállapodást” lehet kötni, amely a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján kollektív befektetési értékpapírnak minősülhet. A beszerzett bizonyítékok szerint a megállapodásokat a SAFIS EVO Inc. jegybanki engedély nélkül forgalmazza. Az említett megállapodások szerint a SAFIS EVO Inc. által menedzselt „befektető társaságok” azért gyűjtenek befektetői tőkét vagyoni hozzájárulás formájában, hogy biztosítsák a megállapodások szerinti projektcégek tőkeemelését. A befektetési konstrukcióknak az a célja, hogy a befektetőktől gyűjtött vagyoni hozzájárulások által tőkeemeléssel érintett projektcégek találmányok és eladható termékek (például állítható keménységű bútorok, vízálló fa stb.) fejlesztését hajtsák végre. Ezt követően pedig az állítólagos „számottevő forgalom, bevétel és nyereség” révén valamennyi befektető részére osztalékfizetést biztosítsanak, noha a rendelkezésre álló adatok alapján osztalékfizetésre még egy alkalommal sem került sor.

A jegybank befektetővédelmi okokból a ma közzétett végzésében – az MNB-ről szóló törvényben biztosított felhatalmazásával élve – azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a SAFIS EVO Inc. engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, jegybanki engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. A jegybank – eddigi gyakorlatával összhangban – a társaság adatait már korábban megjelentette internetes honlapja Figyelmeztetések menüpontjában.

Az MNB ma közzétett végzése semmilyen formában nem érinti a SAFIS EVO Inc. befektetőkkel szemben fennálló, az esetlegesen már átvett befektetői tőkével összefüggő kötelezettségeit. A jogsértés érdemi döntésben történő megállapítása esetén az MNB a piacfelügyeleti eljárását határozattal zárja le, amelynek eredményét nyilvánosan közzéteszi internetes honlapján. Az MNB a piacfelügyeleti eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján már korábban feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen, az MNB rendelkezésére álló információk szerint a büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van.

Magyar Nemzeti Bank

Végzés