Budapest, 2022. március 29. – Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is részt vesz a Boao Forum for Asia (BFA) idei rendezvényén.   

A 2001-ben alapított, és azóta minden évben megrendezett Boao Forum for Asia (BFA) az ázsiai kontinens legmeghatározóbb gazdasági fóruma, elismertségét tekintve gyakran a davosi Világgazdasági Fórumhoz hasonlítják. A kínai Hainan tartomány szigetén található Bo’ao városában ülésező rendezvény résztvevői között rendszerint képviselteti magát a világ gazdasági és politikai vezető rétege, a Magyar Nemzeti Bank szintén évek óta részt vesz a konferencián.

Az idei, március 28. és 31. között zajló esemény az „Egy bizonytalan világ: Szolidaritás és együttműködés a fejlődésért a kihívások közepette” címet viseli. A több mint 160, a világ minden részéről érkező előadó az egymást követő gazdasági sokkok által meghatározott globális környezet kihívásaira keresik a közös megoldásokat. Ahogy Ban Ki-Moon, a BFA elnöke fogalmazott: a bizonytalanság marad az év szava. Véleménye szerint van okunk a reményre és a bizakodásra, de sajnos továbbra is akad miért aggódni és lesz min dolgozni. A korábbi ENSz-főtitkár optimistán tekint a jövőbe: szerinte a technológia és az innováció az, ami ki fogja vezetni a világot a recesszió és az új középszerűség árnyékából, egyenesen a globális jólét következő hullámába.

Matolcsy György, az MNB elnöke idén két kerekasztal-beszélgetésre is meghívást kapott, illetve a Fórum margóján olyan magas szintű vezetőkkel egyeztetett, mint Yi Gang kínai jegybankelnök, Hainan tartomány kormányzóhelyettese, Chen Huaiyu, illetve Zhou Xiaochuan, a BFA alelnöke.

Matolcsy György elsőként a konferencia „Infláció, stagfláció és kamatemelések: Kötéltánc” elnevezésű szerdai kiemelt panelbeszélgetésén vett részt, ahol a felszólalók arra a kérdésre keresték a választ, hogy miként lehet az egyensúlyt megtalálni és fenntartani a monetáris politika infláció elleni küzdelme és a gazdasági növekedés támogatása között. A felszólalók egyetértettek Matolcsy György azon kijelentésével, hogy jelenleg a monetáris politika szigorítása és a gazdasági növekedési potenciál megőrzése közötti optimális határvonal valóban vékony, de pénzügyi stabilitás nélkül nincs fenntartható növekedés. A 21. század legnagyobb kihívása a jegybank elnöke szerint a környezeti fenntarthatóság megteremtése, és a fenntartható növekedési pálya érdekében a mai mennyiségi növekedésről át kell térnünk a minőségi növekedési struktúrára.

Az MNB elnöke március 31-én a „Pénzügyi infrastruktúrák és szolgáltatások a digitális korban” című kerekasztal-beszélgetésben Zhou Xiaochuannal, a BFA alelnökével és Doni P. Joewono-val, az indonéz jegybank alelnökével fog kiemelt felszólalóként beszédet tartani.

Bővebben a konferenciáról: https://www.boaoforum.org/ac2023/index_2.html