Budapest, 2024. július 8. Az MNB 15 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Forrás nyRt.-t a piaci visszaélésekről szóló uniós rendelet megsértése miatt. A tőzsdei kibocsátó saját értékpapírjai visszavásárlása során hamis, félrevezető jelzéseket adhatott a befektetőknek a Forrás/T és Forrás/OE részvények forgalmát, keresletét és kínálatát, illetve árfolyamát illetően.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti eljárásban vizsgálta, hogy a Forrás Vagyonkezelési és Befektetési nyRt. (Forrás nyRt.) egyes tőzsdei megbízásai és azok alapján létrejött ügyletei során sérültek-e a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendeletben (MAR) foglalt, a piaci manipulációt tiltó rendelkezések.

A tőzsdei értékpapír-kibocsátó közgyűlése 2022 áprilisában felhatalmazta annak igazgatóságát saját Forrás/T és Forrás/OE részvényeinek vásárlására. A Forrás nyRt. a saját részvények megvásárlására a MAR 5. cikke szerinti részvény-visszavásárlási programot nem indított.

A Forrás nyRt. ezt követően 2022 decemberében és 2023 márciusában jelentős darabszámú Forrás/T részvényre vonatkozó vételi megbízást adott be a Budapesti Értéktőzsdén, amely vételi megbízásokban szereplő részvénymennyiség az adott értékpapírra vonatkozó előző 20 napi átlagforgalmat többszörösen, de akár több százszorosan is meghaladta. Ezeknek a vételi megbízásoknak azonban végül csak töredéke teljesült. E vételi megbízások megtévesztő, félrevezető jelzést adhattak az adott részvény forgalmát, keresletét-kínálatát illetően.

A vételi megbízások emellett többféle módon (a kereskedési könyvben a vételi és eladási oldal szétnyílása nyomán, illetve az ár hosszú távú rögzítésére alkalmasság okán) megtévesztő, félrevezető jelzést közvetíthettek a befektetőknek az adott részvény árfolyamáról is.

Mindezeken felül 2022 decemberében és 2023 márciusában több kereskedési napon a Forrás nyRt.-nek a két részvényre vonatkozóan teljesült egyes kötései (amely időszakban egyébként a kibocsátó teljesült kötései az értékpapírok forgalmának magas hányadát adták) jelentős mértékben húzták el a részvények árfolyamát a tárgyi ügyleteket megelőző utolsó kötések árához képest.

A Forrás nyRt. összességében egyes vételi megbízásainál a piaci körülményeket gyakorlatilag figyelmen kívül hagyva határozta meg az azokban rögzített mennyiséget és árat. Félrevezetésre, megtévesztésre alkalmas jelzéseivel így sértette a pénzügyi eszközök kereskedésének tisztaságát és átláthatóságát, ezáltal a tőkepiac integritását is.

A feltárt problémák miatt az MNB ma közzétett határozatában megtiltotta a Forrás nyRt.-nek a MAR piaci manipulációt tiltó előírásainak ismételt megsértését, 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a társaságra és tiltott piacbefolyásolás gyanújával feljelentést tesz.

A bírságösszeg kapcsán súlyosító körülménynek minősült egyebek mellett, hogy a tiltott piaci manipulációt egy nyilvános értékpapír-kibocsátó több kereskedési napon és több, a MAR által tiltott magatartásformával követte el. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy az érintett részvények nem szerepelnek a BUX, BUMIX vagy CETOP részvényindexekben.

Az MNB e jogsértés kapcsán felhívja a figyelmet a MAR 5. cikkében szabályozott, a részvény-visszavásárlási programokra vonatkozó mentesség intézményére. Az ott megjelölt, valamint a kapcsolódó uniós rendeletben szereplő szabályoknak történő maradéktalan megfelelés esetében ugyanis az adott kibocsátó a saját részvények visszavásárlása kapcsán mentesül a bennfentes kereskedelem és a piaci manipuláció tilalma alól.

Amennyiben egy kibocsátó a MAR 5. cikke szerinti részvény-visszavásárlási program keretein kívül vásárol saját részvényeket, az természetesen nem minősül automatikusan piaci manipulációnak. A nevezett uniós szabályoknak való maradéktalan megfelelés hiányában azonban a kibocsátók a saját részvényeik visszavásárlása kapcsán már nem mentesülnek a jogszabály erejénél fogva a piaci visszaélés tilalma alól, tőzsdei tevékenységüket tehát az általános szabályok szerint kell megítélni. Kiemelten fontos tehát, hogy a kibocsátók a saját részvényekkel bonyolított, MAR 5. cikke szerinti részvény-visszavásárlási programon kívüli ügyleteik során a piaci manipulációt generálisan tiltó jogszabályi rendelkezésekre tekintettel fokozott figyelemmel járjanak el.

Magyar Nemzeti Bank

Határozat