Budapest, 2026. május 18. – A kihívásokkal teli világgazdasági környezetben minden korábbinál fontosabbá vált a stabilitás, amit a nemzetközi térben is együttműködő és összetartó munkával lehet elérni – jelentette ki Varga Mihály a Lámfalussy-konferencián tartott nyitóbeszédében. A jegybankelnök hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Bank új vezetése ennek szellemében fektette le működésének új alapjait, amely az intézmény racionalizálásán túl az alapfeladatok középpontba helyezését jelenti.

Varga Mihály rámutatott: a jegybankok nemzetközi kapcsolatai mindig különös jelentőséggel bírtak, ezért az együttműködés a turbulens nemzetközi térben is nélkülözhetetlen. A leghatékonyabb együttműködés pedig független jegybankok között valósulhat meg. Mint mondta: a világgazdasági pólusok korábban példátlan átrendeződésének vagyunk a tanúi, Kína felemelkedésével párhuzamosan új kihívások érik az USA dominanciáját, Európa egyre nyilvánvalóbb lemaradása mellett. A nemzetközi összefogást Európában tovább sürgeti az a tény, hogy a világgazdaságban ma zajló válságok a mi kontinensünket különösen nagy kihívások elé állítják – tette hozzá. A jegybankelnök kiemelte: a jelenlegi környezetben éppen ezért bizonyult helyesnek az a döntés, miszerint a jegybank a törvényben rögzített alapfeladataira koncentrál. A munka eredményének tekinthető, hogy a hazai inflációt az elmúlt egy év során sikerült a jegybanki toleranciasávba mérsékelni, a forint euróval szembeni árfolyama pedig a 410 forint körüli korábbi szinthez képest immár tartósan 360 forint alá erősödött. Varga Mihály hozzátette: a stabilitást és ellenállóképességet ugyancsak növeli, hogy hazánk rekordszintű nemzetközi tartalékokkal, 60 milliárd euró körüli devizatartalékkal, valamint 110 tonna aranytartalékkal rendelkezik. A jegybankelnök aláhúzta: a Lámfalussy-konferencia célja abban is megnyilvánul, hogy általa is növelni tudjuk az egyensúlytalanságokkal szembeni, stabilitást erősítő fellépés közös képességét és az erre irányuló együttműködést.

Magyar Nemzeti Bank