2010-re a magyar gazdaság lényegében működésképtelen állapotba került. A 2000 körüli évek nyertes versenyautója tíz év múlva már csak egy roncsderbire tűnt alkalmasnak, nemzetközi versenyre semmiképp.

2010-2012 között menetközben feljavítva, alapalkatrészeket cserélve, még mindig a korábbi szakadékos nehéz terepen, újra visszakapaszkodtunk a nemzetközi mezőnybe. A gazdaságtörténet ezt tekinti majd az Európai Unió legsikeresebb válságkezelésének, mert egy teljes fordulattal az „egyensúly és növekedés” sikerképletét állítottuk a „se egyensúly, se növekedés” kudarc receptjének helyére.

2013 és 2019 között a már régiós, európai, sőt világversenyekre is alkalmas magyar gazdaság először visszatért a régiós középmezőnybe. 2018-19-ben a régió élére, az európai élmezőnybe verekedte fel magát. Az EU átlagos növekedésénél 3%-kal gyorsabban bővült, ezzel évi 2%-kal közeledett az EU átlagához, miközben a régió éllovasa lett, visszaelőzve a lengyel gazdaságot.

2020-tól azonban változik a terep, sőt a verseny szabályai is mások már. 2006-2012 között szakadékos vidéken, igen rossz időben kellett versenyezni, ahol elég volt egy rossz mozdulat, tehát gazdaságpolitikai döntés, és a korábbi éllovasból sereghajtó lett a magyar gazdaság. 2010 előtt ez történt velünk, ráadásul már előbb is elkövettünk drámai hibákat.

Majd 2013-19 között már egyenes terepen és jó időben lehetett folytatni. Sok jó döntéssel sokat lehetett nyerni, ezt tette Magyarország.

A következő években azonban újból szakadékos hegyi utakon visz az út felfelé, viharos időkben. Elég egy rossz mozdulat és jön a baj. De a sok kanyar ellenére is sokat lehet előre lépni a versenyben, ha valaki tisztában van a kanyartan és az előzés tudományának néhány szabályával.

 

Melyek is ezek?

 

  1. Jó állapotú gazdasággal lehet csak bevenni a kanyarokat leállás, kizuhanás nélkül: a magyar gazdaság már ilyen.
  2. Időben fel kell készülni az előzésre, tehát arra, hogy a versenytársaknál gyorsabban vesszük be a kanyart és elsőként jövünk ki belőle. Ehhez jó előzési helyzetet kell felvenni, még időben, még messze a hajtűkanyar előtt. 2020-ban sok versenytárs lassul, egyesek szinte leállnak majd, így van lehetőség felvenni az előzéshez szükséges jó helyzetet.
  3. A kanyar előtt tisztázni kell, hol vannak az erős pontok és hol a gyengék, majd a még hátralévő időben –bármilyen kevés is - mindkettőn változtatni kell.
  4. A mai magyar gazdaság erős pontjait – politikai stabilitás, tömeges munkahelyteremtés és munkavállalás, Budapest és néhány nagyváros tőkevonzó képessége, adórendszer, logisztika, oktatás egy része, pragmatikus gazdaságpolitika és monetáris politika - tovább kell erősíteni.
  5. A magyar gazdaság gyenge pontjait –versenyképesség, dualitás, egészségügy, demográfia, felsőfokú oktatás nagy része, lakáspolitika, tőkemérleg - folyamatosan erősíteni kell, mert előzés közben nem jön jól egy gyenge láncszem.
  6. Tilos hibát elkövetni vagy aránytalan kockázatot vállalni.

 

Így lehet, sőt érdemes kanyarban előzni, ahogy mások már megtették nehezebb időkben, mert „ami létezik, az lehetséges” - tanultuk meg örökké velünk élő barátunktól, Horváth Jánostól.