Horváth Piroska munka mellett végzett közgazdaságtudományi egyetemi tanulmányait követően a Központi Statisztikai Hivatalban dolgozott, ahol az 1970-es és 1980-as években a nemzeti számlák összeállításáért felelős közgazdasági főosztály egyik vezetőjeként fontos szerepet játszott abban, hogy Magyarországon a nemzetközi normáknak megfelelő statisztikai rendszer jöjjön létre. Ezt követően, 1989-től 1995-ös nyugdíjba vonulásáig előbb a Magyar Nemzeti Bank Pénzpolitikai főosztályát vezette, majd az MNB ügyvezető igazgatójaként és az Igazgatóság tagjaként aktív szereplője volt a monetáris politika alakításának.

Személyében a modern magyar pénzügyi statisztika megteremtésének és fejlesztésének egyik meghatározó egyéniségét vesztettük el. Széleskörű szakmai tudása és empatikus vezetői magatartása folytán munkatársainak szakmailag és emberileg is példát mutatott.

Emlékét szeretettel őrizzük.

Magyar Nemzeti Bank