Kedves Látogató! Amennyiben hibát talál az oldalon, vagy további, technikai okokból adódó problémája merül fel, kérjük, hívja az ügyfélszolgálatot. Telefonszám 06-80-203-776. Köszönettel Magyar Nemzeti Bank.
EN

Emelkedő kamateredmény mellett újra jelentős osztalékot fizet a jegybank

nyomtatás

Budapest, 2019. május 7. – A Magyar Nemzeti Bank 2018. évi eredménye 47,8 milliárd forint volt, így a 2013 óta megkezdett ciklust folytatva a jegybank a tavalyi évben is nyereségesen működött. A 2018-as pozitív eredményben továbbra is meghatározó tétel volt a nettó kamat- és kamatjellegű eredmény (27,1 milliárd forint), ami az előző évi nyereséghez képest is 16,4 milliárd forinttal javult. Ennek hátterében az önfinanszírozási programhoz kapcsolódó mérlegtételek, valamint a monetáris politikai intézkedések, illetve a devizatartalék-kezelésnek az eredményre gyakorolt kedvező hatása áll. A kamateredmény mellett – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is pozitív maradt a realizált árfolyameredmény.

Az MNB Igazgatóságának döntése értelmében a jegybank a 2018. évi nyereségével kiegészített eredménytartalékból 50 milliárd forintot osztalékként befizet a központi költségvetésbe, így a 2016. évben fizetett 50 milliárd forint után újra jelentős költségvetési többletforrást biztosít az államháztartásnak. Az Igazgatóság úgy ítéli meg, hogy a jegybanki eredménytartalék immár fedezetet jelent az esetlegesen felmerülő kockázatokra, és hosszabb távon is biztosítja, hogy a költségvetésnek ne keletkezzen térítési kötelezettsége a jegybankkal szemben.

A Magyar Nemzeti Bank törvényben szereplő céljai – ezek közül is kiemelten az inflációs cél elérése – érdekében hozott jegybanki döntések 2018-ban is hozzájárultak a jegybanki eredmény kedvező alakulásához, miközben a magyar gazdaság egészére pozitív hatást gyakoroltak. A 2013-ben megkezdett monetáris politikai fordulat lehetővé tette, hogy a jegybank azóta is minden évben nyereségesen működjön, így immár két alkalommal is osztalékfizetést vállalt, miközben aktívan támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját is.

Ez a weboldal sütiket használ a kényelmesebb böngészés érdekében. A honlap használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa elSüti tájékoztatónkat,amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket.Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy az adatvédelmi jogszabályoknak való megfelelés érdekébenAdatvédelmi tájékoztatónkmegváltozott.Értem