Kedves Látogató! Amennyiben hibát talál az oldalon, vagy további, technikai okokból adódó problémája merül fel, kérjük, hívja az ügyfélszolgálatot. Telefonszám 06-80-203-776. Köszönettel Magyar Nemzeti Bank.
EN

A biztosítók halasszák el jövőre osztalék- és változó javadalmazási kifizetéseiket

nyomtatás

Budapest, 2020. október 6. – Az MNB új körlevélben – a nemzetközi szervezetekkel összhangban – megerősítette a tavasszal publikált elvárásait, amely szerint idén továbbra sem javasolja a magyarországi biztosítóknak osztalék- és részvényvisszavásárlási kifizetések, illetve a változó javadalmazások teljesítését. A vírushelyzetből fakadó gazdasági kockázatok továbbra is fennállnak.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) most közzétett felügyeleti körlevelében jelezte a magyarországi biztosítóknak: a járványhelyzet változatlan hosszútávú gazdasági kockázatai miatt – hasonlóan az idén április 16-i kiadott vezetői körlevélében foglaltakhoz – továbbra is óvatosságot vár el az osztalékfizetés és a javadalmazási politikájuk kapcsán.

Új körlevelében ezért a jegybank javasolja, hogy a biztosítók halasszák el 2021-re az idei évre esetlegesen tervezett osztalék-, részvény-visszavásárlási-, illetve nagy összegű változó javadalmazási kifizetéseik teljesítését. Ezekre a kifizetésekre jövő évben is csak abban az esetben kerüljön sor, ha az adott biztosító tőkefeltöltöttsége a kifizetés után is eléri vagy meghaladja a nemzetközi és hazai tőkemegfelelés szokásos átlagát. (Ezek az értékek az elmúlt években a 205-243 százalékos sávban mozogtak). Ez biztosítja továbbra is a biztosítók és a teljes szektor stabil pénzügyi helyzetét és növeli annak sokkellenálló képességét.

Mint emlékezetes, a biztosítói kifizetések korlátozása uniós szinten is megfogalmazódott idén tavasszal. Az Európai Biztosítás- Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) 2020. április 2-án publikált hasonló elvárásaiban azt is jelezte: a jelenlegi megkötések csak akkor vizsgálhatók majd felül, ha a koronavírus-járvány pénzügyi és gazdasági hatásai egyértelművé válnak.

Az Európai Rendszerkockázati Testület (ESRB) kiadott ajánlása a járvány okozta rendszerszintű pénzügyi válság kialakulásának kockázata miatt javasolta, hogy az érintett hatóságok legalább 2021. január 1-jéig kérjék fel a felügyeleti hatáskörükbe tartozó pénzügyi intézményeket, hogy tartózkodjanak az osztalékfizetéstől, a törzsrészvények visszavásárlásától, valamint a változó javadalmazás jelentős kockázatot vállaló személynek történő fizetésére irányuló kötelezettség létrehozásától. Ezek hatására ugyanis csökken a szavatolótőke mennyisége vagy minősége uniós csoportszinten, illetve egyéni szinten.

Magyar Nemzeti Bank

Ez a weboldal sütiket használ a kényelmesebb böngészés érdekében. A honlap használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa elSüti tájékoztatónkat,amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket.Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy az adatvédelmi jogszabályoknak való megfelelés érdekébenAdatvédelmi tájékoztatónkmegváltozott.Értem