Kedves Látogató! Amennyiben hibát talál az oldalon, vagy további, technikai okokból adódó problémája merül fel, kérjük, hívja az ügyfélszolgálatot. Telefonszám 06-80-203-776. Köszönettel Magyar Nemzeti Bank.
EN

A Revolut egyes díjváltoztatásai sérthetik a hitelintézeti törvény előírásait

nyomtatás

Budapest, 2021. március 17. – A magyarországi ügyfelek érdekének és a piac biztonságának védelmében a Revolut Payments UAB-hoz fordult az MNB, jelezve, hogy a társaság április végén életbe lépő egyes díjmódosításai sérthetik a hitelintézeti törvényt. A határon átnyúló elektronikuspénz-kibocsátó és pénzforgalmi szolgálató ugyanis új díjemelet, illetve az ügyfeleknek kedvezőtlenebb számítási módot vezethet be, amit a hazai jogszabály tilt.

A Magyarországon határon átnyúló elektronikuspénz-kibocsátói és pénzforgalmi szolgáltatóként jelen lévő, litvániai székhelyű Revolut Payments UAB egyes szolgáltatásaira vonatkozó, a magyarországi ügyfeleket is érintő díjváltoztatásokat jelentett be idén február végén. Ezek 2021. április 23-tól lépnének hatályba.

Az egyik módosítás szerint az ATM-es tranzakcióknál – az eddigi, százalékos mértékű díjon felül – meghatározott összeget, vagy darabszámot meghaladó készpénzfelvét esetén a jövőben fix összegű minimumdíjat is fizetni kell. Emellett egyesítették az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli nemzetközi utalások díjait, amelyeknél korábban eltérő tarifát számítottak a „sima” és SWIFT utalások esetén, és megváltoztattak a nemzetközi átutalások díjszabását célország, illetve devizanem függvényében.

A hazai hitelintézeti törvény (Hpt.) ugyanakkor egyértelműen kimondja: „szerződés egyoldalúan nem módosítható új díj vagy költség bevezetésével. Az egyes kamat, díj vagy költségelemek szerződésben meghatározott számítási módja egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül nem módosítható.”

Mindezek miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – azt követően, hogy folyamatos felügyelése során tudomására jutott a díjmódosítási bejelentés – a fogyasztók védelme, az átlátható és stabil pénzügyi rendszer fenntartása érdekében megkereste a Revolut Payments UAB felügyeletét ellátó Litván Nemzeti Bankot, valamint közvetlenül a Revolut Payments UAB-hoz fordult a helyzet rendezésére. A jegybank felszólította a társaságot: tegye meg a megfelelő lépéseket a Hpt. megsértésének megelőzésére, amely az általános szerződési feltételek módosításának április 23-i életbe léptével történne meg.

A Revolut Payments UAB üzleti megbízhatósági és fogyasztóvédelmi felügyeletét a Litván Nemzeti Bank látja el. Az MNB-nek („fogadó országbeli” felügyeletként) korlátozott fogyasztóvédelmi jogosítványai vannak: az ügyfelek érdekét, a közjót sértő ügyben elsődlegesen az anyaországbeli felügyeletnél kezdeményezhet lépést. E jogszabályi keretek közt ugyanakkor az MNB jelenleg, illetve a jövőben is mindenkor fellép, s egyúttal tájékoztatja a nyilvánosságot is a felmerülő kockázat – pl. a hazai ügyfelek számára szokatlan, s eltérő átláthatóságú díjstruktúra – vagy jogsértés gyanúja esetén.

Magyar Nemzeti Bank

Ez a weboldal sütiket használ a kényelmesebb böngészés érdekében. A honlap használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa elSüti tájékoztatónkat,amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket.Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy az adatvédelmi jogszabályoknak való megfelelés érdekébenAdatvédelmi tájékoztatónkmegváltozott.Értem