Budapest, 2026. január 14. – Január végéig kapják meg a lakossági ügyfelek bankszámlájuk éves díjkimutatását hitelintézetüktől. A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére idén először a bankok e küldeményben hívják fel a figyelmet a fogyasztók konkrét bankolási szokásai alapján ajánlott kedvezőbb árazású számlacsomagra is, amelyre átszerződve évi akár több tízezer forint spórolható. Erről a jegybank elnöke áprilisban állapodott meg a Magyar Bankszövetséggel, a lakossági pénzügyi szolgáltatások díjainak csökkentése és a számlaváltások ösztönzése érdekében.

Közel 10,7 millió lakossági bankszámla (sok hazai ügyfélnek több is van) tulajdonosa kapja meg január 31-ig ingyenesen egyéni éves díjkimutatását bankjától, postán vagy elektronikusan, a korábban egyeztetett kapcsolattartási formának megfelelően. Az egységes formátumú díjkimutatás – amelyek elérhetőségét a banki honlapokon a jegybank összegyűjtötte – összegzi a bankszámlához kapcsolódó díjakat, külön-külön sorokban ismertetve a számlavezetés, különböző fizetések (pl. utalások, beszedések), bankkártya, készpénzfelvétel, folyószámlahitel (ha van), és egyéb szolgáltatások összesített terheit is. Felsorolja, hogy az ügyfél hány tranzakciót végzett, mennyi volt ezek egységnyi és összesített díja, és ha voltak díjmentes tranzakciói (pl. a havi kétszeri díjmentes készpénzfelvétel), akkor hány műveletért kellett ténylegesen fizetni. Jelzi, hogy mennyi kamatbevételt ért el, és mekkora összegre rúgott folyószámlahitelének kamatköltsége.

A megfelelő számlacsomag kiválasztását támogathatja az MNB valamennyi hazai ajánlatot ingyenesen bemutató Bankszámlaválasztó alkalmazása, illetve negyedévente frissített, a különböző számlahasználati szokású ügyfélcsoportok ajánlatait felsoroló, az egyes bankok konkrét számlaköltségeinek összefoglalója is. Az ügyfelek jelentős része még mindig drága számlacsomagot használ, pedig minden ügyféltípusnál elérhető már évi néhány ezer forintos költséggel használható teljes értékű számlacsomag, ami minden lényeges szolgáltatást tartalmaz. Egy számláját vegyesen használó ügyfél, aki jövedelmének körülbelül felét készpénzzel, felét pedig elektronikus fizetéssel költi el, már évi 2200 forintért is találhat magának számlát. Egy digitális ügyfélnek, aki a lehető legtöbb helyzetben elektronikusan fizet, akár 0 forint is lehet az éves banki költsége. Évente vagy új élethelyzetbe kerüléskor (pl. munkahelyváltás, GYES stb.) mindenképp ajánlott felülvizsgálni a bankszámlát, illetve a költési szokásokat. Ez alapján dönthető el, hogy érdemes-e a bankon belül számlát váltani, vagy –  a 13 munkanap alatt végrehajtható egyszerűsített bankváltással új hitelintézettel szerződni.

Idén a számlaköltségeket mérsékelheti, hogy a bankok önkéntes vállalása alapján június 30-ig nem emelik meg pl. az inflációval az ügyfelek számladíjait. Az MNB és a Bankszövetség megállapodása alapján emellett ingyenes az alapszámlák díja mindaddig, amíg az infláció 3 egymást követő hónapban nem csökken 4 százalék alá. Mindezek mellett idén február 1-jétől 300 ezer forintra nő az eddigi 150 ezerről az ügyfelek által az ATM-ekből havonta ingyenesen felvehető készpénz összege.

Ha valaki nem akar számlacsomagot váltani, a jelenleg igénybe vett szolgáltatások racionalizálásával is mérsékelheti jelenlegi terheit. Ennek módja pl., ha az eddigi papír alapú helyett elektronikus havi számlakivonatra vált át, vagy ha megszünteti az általa nem használt kiegészítő szolgáltatásokat. Költség spórolható meg, ha a különböző fizetési műveletekhez kapcsolódó sms- értesítés helyett felugró ablakos (ún. push) értesítést kér mobil applikációja révén vagy ha az eddiginél olcsóbb bankkártyát igényel. Érdemes továbbá minél gyakrabban a díjmentes qvik fizetéseket is alkalmazni, illetve figyelni a bankszámlához tartozó ingyenes átutalási és készpénzfelvételi limitekre is.

Magyar Nemzeti Bank