Budapest, 2026. április 29. – Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.

A Magyar Nemzeti Bank telefonos ügyfélszolgálatára érkezett bejelentések alapján kibercsalók újfajta elkövetési móddal keresik meg az ügyfeleket. Kifejezetten korábbi hamis befektetési lehetőségek károsultjait, vélhetően saját korábbi áldozataikat hívják fel telefonon ismét a Magyar Nemzeti Bankon (MNB) belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) vagy valamelyik európai uniós pénzügyi felügyeleti hatóság nevében.

A csalók az ügyfeleknek a korábban megszerzett pénzek megtérítését ígérik, sőt azt is, hogy a kárpótlási folyamat már el is indult, annak teljesítését már a „szabályozói és adóhatóság vizsgálja”. Jelzésük szerint ugyanakkor az összeg visszafizetése az érintettek számára adóköteles, így nekik azt előzetesen át kell utalniuk. Az újbóli befizetés után aztán ismételten eltűnnek a megszerzett összeggel.

Az MNB-hez érkezett jelzések szerint több ügyfél nem dőlt be a hamis telefonos hatósági hívásoknak, ám akadt olyan megtévesztett fogyasztó, aki jelentős összeget utalt át. Utóbbi megtévesztését segíthette, hogy a telefonbeszélgetés során hivatalosnak tűnő irodai háttérzaj hallatszott, illetve több telefonszámon több kapcsolattartó is jelentkezett nála.

Az európai pénzügyi felügyeleti hatóságoknak, az MNB-nek vagy az adóhatóságnak nincs jogköre kibercsalások áldozatai számára a bűncselekmények felderítésére és az elvett pénzek visszaszerzésére. Javasolt ezért, hogy a felhívott ügyfelek utasítsák el a megkeresést, illetve haladéktalanul tegyenek feljelentést a lakóhelyükön található rendőrkapitányságon. Az MNB a számára rendelkezésre álló információkkal segíti a nyomozó hatóságok munkáját, illetve maga is minden alkalommal feljelentést tesz, ha a nevével visszaélve károsítanak meg fogyasztókat.

Az MNB ügyfélszolgálata, illetve a www.kiberpajzs.hu weblap minden tájékoztatást megadnak az érdeklődőknek a kibercsalások típusairól, jellemzőiről, az új csalási mintázatokról, illetve a védekezési lehetőségekről.

Magyar Nemzeti Bank