Összefoglalás
Az államadósság a magyar gazdaság egyik legfontosabb mutatója. Alakulása egyrészt jó indikátora a fiskális folyamatok fenntarthatóságának, másrészt – mint az egyik maastrichti kritérium – kulcsfontosságú az euro magyarországi bevezetése szempontjából is. Az állam GDP-arányos adóssága a ’90-es évek elejének csúcspontja után előbb gyorsabban, majd 2001-ig egyre lassuló ütemben mérséklődött. 2002-től azonban ismét növekedésnek indult, így jelenleg sem szintjében, sem dinamikájában nem felel meg a Stabilitási és növekedési paktum előírásának. Tanulmányunk egy kifejezetten a magyar intézményi környezetre (többféle devizában denominált adósság, jegybank konverziós tevékenysége) kialakított elemzési keret segítségével vizsgálja az adósság múltbeli alakulására ható tényezőket, illetve készít a jövőre vonatkozó szimulációkat. Legfőbb megállapításunk, hogy a kilencvenes évek közepén az adósságspirál megállításában a fiskális kiigazítás mellett kulcsszerepe volt a privatizációnak és az infláció megugrásából származó seigniorage-nak. Jelenleg ez utóbbi kettő eszköz már csak korlátozottan illetve nem áll rendelkezésre, ezért az adósság növekedését csak a hiány számottevő csökkentésével lehet megállítani. A szimulációk azt mutatják, hogy az előbb vagy utóbb mindenképpen átvállalandó kvázi-fiskális adósságok magas szintje miatt rövidtávon kicsi az esély arra, hogy az adósságot a GDP 60 százaléka alá lehessen csökkenteni. Ezért Magyarország egy költségvetési kiigazítást követően is valószínűleg csak az adósság csökkenő trendjével lesz képes teljesíteni a maastrichti adósságkritériumot.
JEL: E62, H63
Kulcsszavak: államadósság, költségvetési hiány, fiskális fenntarthatóság, seigniorage