A 90 napon túl késedelmes, azaz a nemteljesítő jelzáloghitelek magas aránya a válság és az azt megelőző túlzott hite-lezés hagyatéka. Az állomány az elmúlt hat évben folyamatosan nőtt, és 2014 végére már a teljes jelzáloghitel-portfólió negyedét tette ki, mintegy 140 ezer adóst érintve. A kitettség nagysága a teljes pénzügyi közvetítőrendszer-ben közel 1 450 milliárd forint, amely megközelíti a GDP 5 százalékát. A teljes állománynak már több mint felét teszik ki a felmondott szerződések, ami a hiteladósok számára gyakorlatilag végrehajtást, és ezzel az ingatlan elvesztését jelentheti. Mindezek következtében az egyik legfontosabb pénzügyi stabilitási és társadalmi kockázatról beszélhe-tünk ma Magyarországon. A probléma mélyreható elemzése és széleskörű megértése elengedhetetlen a megoldás-hoz vezető úton.
A probléma súlya ellenére keveset tudunk a nemteljesítő jelzáloghitelekről. A tanulmány célja, hogy az elszámolás és forintosítás után, egyedi adatok segítségével átfogó képet nyújtson ezen hitelek jellemzőiről. Az adatok alapján egy-értelműen kirajzolódik, hogy az adósság túlzottan magas szintje a probléma kulcsa mind vagyoni mind jövedelmi szempontból. Az ügyfelek több mint 80 százalékánál a tartozás teljes összege (fennálló tőke és hátralékok) meghalad-ja a felvett hitelösszeget. A tőketartozás összege az ingatlanfedezethez képest jelentősen emelkedett a válság kitöré-se óta, jelenleg átlagosan 110 százalékot tesz ki, illetve 140 százalékot, ha a mutatót a teljes tartozás alapján számol-juk. A probléma súlyát tovább növeli, hogy a nemteljesítő hiteladósok 70 százaléka kisebb városokban és községek-ben él, elsősorban olyan régiókban, ahol korlátozott az ingatlanok forgalomképessége. Mindezek következtében a fedezet értékesítéséből adódó újrakezdés lehetőségei korlátozottak lehetnek az adósok számára.
A nemteljesítő hitelügyletek vizsgálatánál ugyancsak fontos a jövedelmi viszonyok mélyebb elemzése, elsősorban a hitelügyletek – fenntartható átstrukturálással történő – gyógyulásának lehetősége miatt. A nemteljesítő ügyletek közel kétharmada rendelkezik személyi jövedelemadó köteles jövedelemmel, de többségüknek komoly problémát jelent a havi keresetéhez képest túl nagy törlesztési teher. A teljes képhez hozzátartozik, hogy az adóköteles jövede-lem (ideértve az adóstársak jövedelmét is), nem feltétlenül tartalmaz minden jövedelemforrást. Ezt jól mutatja, hogy a bevallott jövedelemmel nem rendelkező adósok valamivel több, mint harmada legalább részben teljesítette a tava-lyi évi adósságszolgálati kötelezettségét. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a nemteljesítő hiteladósok mintegy 10-20 százalékánál elsősorban az alacsony fizetési hajlandóság lehet a nem fizetés oka, hiszen ezek az adósok jöve-delmeik alapján képesek lennének adósságszolgálatuk teljesítésére.
Az elemzés eredményei azt mutatják, hogy érdemi átstrukturálási tartalékok láthatóak a portfólióban, az ügyfelek közül akár 70-80 ezer adós is fenntartható adósságtörlesztési pályára állítható lenne. Ehhez azonban erőteljesebb és aktívabb átstrukturálási gyakorlat szükséges, a bankoknak azonban tekintettel kell lennie arra is, hogy a nemteljesítő adósoknak nyújtott engedmények következtében a teljesítő adósok fizetési hajlandósága ne csökkenjen.
A probléma kezelését adminisztratív korlátok is nehezítik, különösen a felmondott hiteleknél. A sikeres átstrukturálá-sokhoz azonban az ügyfelek nagyobb együttműködési hajlandósága is elengedhetetlen. Bizonytalanságot jelent to-vábbá, hogy az ügyfelek milyen mértékben hajlandóak együttműködni a fenntartható átstrukturálások során. A kér-dőíves és a fókuszcsoportos felmérések alapján az adósok közel fele nem éli meg reális fenyegetésként az ingatlanuk elvesztését annak ellenére, hogy tisztában vannak a nemfizetés következményeivel, míg az ügyfelek közel hatoda minden megoldási lehetőséget elutasít. Mindazonáltal pozitívumként lehet megemlíteni, hogy a többség véleménye szerint a kialakult helyzetért az egyén is felelősséggel tartozik, megoldást pedig a hitelezőkkel közösen kell találniuk.