A Bankunió intézményrendszerének alapjait lefektető jogszabályok 2014 áprilisára nyerték el végleges formájukat. Ezek alapján az eurozónán kívüli EU tagországok, köztük Magyarország elvben bármikor jelezhetik az EKB felé, ha szoros együttműködéssel az euro bevezetése előtt részesei akarnak lenni a közös rendszernek. A közös felügyeleti és válságkezelési mechanizmus jelen formájában azonban nem teljesíti a kezdetben kitűzött célt, a nemzeti bankrendszerek stabilitásának és a tagországok fiskális teljesítőképességnek az elválasztását, a kölcsönös függőségi viszony megszüntetését. Ráadásul a szoros együttműködés gyengébb jogosítványokkal jár a tényleges tagsághoz képest, miközben a jegybanki és felügyeleti funkciók szétválasztása a nem eurozónás országokban kockázatokat is hordoz. A bankuniós tagság vonzerejét ezzel szemben az egységes európai rendszerbe való bekapcsolódás, a szélesebb elemzői bázis és végső soron a válságkezelésre rendelkezésre álló 55 milliárd euró hazai bankrendszerhez viszonyított „tűzereje” adja. Magyarországon 2013 októberében létrejött a jegybankba integrált egységes felügyelet, 2014 végére pedig feláll a hazai szanálási intézményrendszer is. Így a Bankunió tényleges indulásáig, az Egységes Szanálási Alapba történő befizetések 2016-os megindulásáig mindenképpen érdemes várni a csatlakozási döntéssel, melyet számos, a tanulmányban ismertetett tényező mérlegelésével kell majd meghozni.
JEL kódok: E58, F55, G21, G28, H12, H81
Kulcsszavak: Bankunió, Szoros együttműködés, SSM, SRM, Pénzügyi válságkezelés