Összefoglalás
A tanulmány a magyar nyugdíjrendszer fiskális fenntarthatóságának újraértékelésére vállalkozik, különös figyelmet szentelve a második, tőkefedezeti pillérnek a nyugdíjrendszer hosszú távú trendjeire gyakorolt hatásának. A nyugdíjrendszer rövid ismertetését követően az MNB új nyugdíjmodellje segítségével végzett szimulációk eredményeit mutatjuk be. A szimulációk alapján megállapítható, hogy a nyugdíjrendszerben rejlő hosszú távú nettó implicit kötelezettségek elérik a GDP 240%-át, ami közel négyszerese az 1997-98-as nyugdíjreform utáni értéknek. A jelentős romlás a reform óta bevezetett 13. havi nyugdíjaknak és a sorozatos nyugdíjjárulék-csökkentéseknek tudható be, és a tendencia a nyugdíjreform eredményeinek teljes erodálódásával fenyeget. A tanulmány további üzenete, hogy a tőkefedezeti pillér bevezetése csak akkor javítja a nyugdíjkiadások finanszírozhatóságát, ha a kieső bevételekhez alkalmazkodik a költségvetési politika, egyébként a második pillér nem fejt ki jelentős hatást a hosszú távú fiskális fenntarthatóságra. A tanulmány további eredménye, hogy a magánnyugdíjpénztári szektor fennállása óta nyújtott átlagos hozamok elmaradnak attól a szinttől, amelyek mellett egy vegyes rendszerből nyugdíjba vonuló átlagos egyén várható induló nyugdíja megegyezne egy TB-nyugdíjas induló járadékával.