1) A Monetáris Tanács a 2010. december 20-i ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve 2010. december 21-i hatállyal 5,5 %-ról 25 bázisponttal 5,75 %-ra növelte a jegybanki alapkamatlábat.


Indoklás

A Monetáris Tanács értékelése szerint az elkövetkező két évben folytatódhat a gazdaság kilábalása a recesszióból, a kibocsátás ugyanakkor mindvégig elmarad potenciális szintjétől. A gazdaságot érő jelentős költségsokkok miatt a következő negyedévekben az infláció érdemben meghaladhatja a 3 százalékos célt. A Monetáris Tanács megítélése szerint monetáris szigorítás hiányában fennáll annak a veszélye, hogy az inflációs várakozások emelkedésnek indulnak, és a költségsokkok másodkörös inflációs hatásokkal járnak.

A magyar gazdaság növekedésének fő forrása továbbra is az erős külső kereslet maradhat, azonban a harmadik negyedévben már a fogyasztásban is fordulat következett be. A háztartások fogyasztása a személyi jövedelemadó-kiengedésnek és a javuló foglalkoztatási helyzetnek köszönhetően tovább élénkülhet. A beruházások érdemben csak a jövő évtől járulhatnak hozzá a növekedéshez. A feldolgozóiparba irányuló működőtőke-beáramlás növeli a beruházásokat, míg a bizonytalanabbá váló üzleti környezet ezt részben ellensúlyozhatja.

Az iparcikkek és piaci szolgáltatások elmúlt hónapokban tapasztalt áralakulása megerősíti, hogy a gyenge belső kereslet és a magas munkanélküliség továbbra is fegyelmezőleg hat az árazási és bérezési döntésekre. A gazdaságot ugyanakkor kedvezőtlen költségsokkok érik. A nyers élelmiszerárak széles körben megfigyelhető emelkedése begyűrűzik a feldolgozott élelmiszerek áraiba. Az ágazati különadók részleges áthárítása és az üzemanyagárak emelkedése további inflációs nyomást jelenthet. Mindezek eredőjeként az infláció 2011-ben jelentősen meghaladhatja a 3 százalékos inflációs célt, és monetáris szigorítás hiányában 2012-ben is kétséges lenne annak teljesülése.

A Monetáris Tanács fontosnak tartja, hogy az átmeneti árszintnövelő hatások ellenére az árazási és bérezési döntések továbbra is a még mindig jelentős kihasználatlan kapacitásokkal és a laza munkapiaci kondíciókkal összhangban alakuljanak.

A feltörekvő piacokba vetett befektetői bizalom erősödése ellenére a magyar eszközök kockázati megítélése nem javult. A fiskális pálya fenntarthatóságát és a gazdasági környezet kiszámíthatóságát övező aggodalmakat tükrözi a magyar államadósság újabb leminősítése és kockázati feláraink régiós országokhoz viszonyított, hosszabb ideje tartó emelkedése.

A Monetáris Tanács a 3 százalékos célt tartósan meghaladó inflációra, illetve a felfelé mutató inflációs kockázatokra tekintettel az alapkamat emelése mellett döntött. A Monetáris Tanács a következő hónapokban az inflációs kockázatok mérlegelése alapján dönt a kamatemelés szükségességéről.

2) Az ülés rövidített jegyzőkönyve 2011. január 12-én 14 órakor jelenik meg.

2010. december 20.

Monetáris Tanács
Magyar Nemzeti Bank