Budapest, 2018. augusztus 30. — 2018 második negyedévében mind a teljes vállalati, mind a kkv-szegmens hitelállománya jelentősen bővült. A vállalati hitelezésben a hosszú lejáratú, fix kamatozású hitelek kibocsátása azonban továbbra sem emelkedik érdemben. A bankok elsősorban az ár jellegű hitelfeltételeken enyhítettek a negyedévben, miközben a hitelkereslet – főleg a hosszú lejáratú források iránt – erősödött. A háztartási hitelállomány 4 százalékkal nőtt éves szinten, amelyet továbbra is a lakáscélú hitelek és a személyi kölcsönök jelentős új hitelkihelyezése támogat. A fix kamatozású lakáshitelek aránya 82 százalékra emelkedett, a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel termékek térnyerése mellett. A fix kamatozású lakáshitelek kamatfelára ezzel párhuzamosan megközelítette a változó kamatozású hitelekét.

2018 második negyedévében folytatódott a vállalati hitelezés dinamikus bővülése, így éves összevetésben 750 milliárd forinttal emelkedett a vállalati hitelállomány a tranzakciók eredőjeként, ami 12,1 százalékos éves bővülésnek felel meg. A kkv-szektor hitelállománya előzetes adatok alapján közel 16 százalékkal nőtt éves összevetésben, ezen belül a mikrovállalkozások esetében volt megfigyelhető a legnagyobb mértékű – éves alapon 22 százalékos – emelkedés. A második negyedévben a tranzakció alapú hitelállomány-növekedés 240 milliárd forintot tett ki, amelyből mintegy 140 milliárd forint volt a kkv-szektorhoz köthető. A hosszú lejáratú, és azon belül is a fix kamatozású hitelek aránya a Növekedési Hitelprogram kivezetését követő visszaesés óta nem emelkedett érdemben: míg 2015-ben még az egy évnél hosszabb futamidejű kkv-forinthitelek 80 százaléka volt kamatfixált, az elmúlt egy évben ez már csak 20 százalék körül alakult. Kívánatos lenne ezek közeledése a fejlettebb európai országokban megfigyelt arányokhoz.

A Hitelezési felmérésben adott banki válaszok alapján a második negyedévben a hitelfeltételek minden vállalati méretkategóriában enyhültek, ami a bankok érzékelése szerint főként a kamatfelárak csökkenésében jelentkezett és elsősorban a verseny fokozódásának, valamint a gazdasági kilátások kedvező alakulásának volt köszönhető. A vállalkozások oldaláról jelentkező hitelkereslet inkább a hosszabb lejáratú hitelek iránt erősödött. A következő fél évre előretekintve a bankok mindezen tendenciák folytatódására számítanak.

A háztartási hitelállomány a negyedév során 159 milliárd forinttal emelkedett a folyósítások és törlesztések egyenlegeként, ami 4,1 százalékos éves növekedést eredményezett. Bár ez a válság óta a legmagasabb megfigyelt dinamika, régiós összehasonlításban nem számít kiugrónak a – GDP-arányos hitelállománnyal mért – pénzügyi mélység alacsony szintjét is figyelembe véve. A növekedést az új hitelszerződések folyamatosan emelkedő volumene segíti: a teljes háztartási hitelfelvétel az elmúlt egy évben 31 százalékkal nagyobb értéket tett ki, mint az egy évvel korábbi szerződéskötéseké. Terméktípus szerint a lakáshitelek és a személyi kölcsönök kibocsátása a meghatározó, rendre 39 és 48 százalékos éves bővüléssel.

A kamatfixált lakáshitelek felára csökkent a vizsgált időszakban, ennek eredményeképpen az 1–5 évre fixált hitelek felára elérte, az 5 évnél hosszabb időre fixált kamatozású hitelek esetében pedig 0,2 százalékpontra közelítette meg a változó kamatozású hitelek átlagos felárát. A felvett lakáshitelek körében a legfeljebb egy évre fixált kamatozású hitelek aránya 18 százalékra csökkent a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel termékek elterjedésével párhuzamosan. A bankok válaszai szerint a hitelfeltételek kis részarányú lazítása valósult meg a negyedévben, így továbbra is a kereslet bővülése vezeti a piacot mind a lakáscélú-, mind a fogyasztási hitelszegmensben.

A hitelezési folyamatok kínálati feltételeit az MNB a Pénzügyi Kondíciós Indexben összegzi. A mutató alapján a bankrendszeri hitelezés ciklikus hatása a gazdasági növekedésre nézve egyensúlyinak mondható. Tehát a reálgazdaság éves bővülésére sem a ciklust felerősítő, sem pedig a növekedést visszahúzó érdemi hatás nem tapasztalható.

Hitelezési folyamatok

A Hitelezési folyamatok című kiadvány célja, hogy részletes képet mutasson a hitelezés legfrissebb trendjeinek alakulásáról, valamint segítséget nyújtson e folyamatok megfelelő értelmezéséhez. Ennek érdekében részletesen bemutatja a hitelaggregátumok, a bankok által észlelt hitelkereslet, valamint a hitelezési feltételek alakulását a hitelezési felmérés eredményeit, illetve a bankrendszeri mérleg és kamatstatisztikákat felhasználva. A hitelezési felmérés részletes eredményei és ábrakészlete az MNB honlapján elérhető az alábbi linken:

Hitelezési felmérés