Egy vegyes fizetési szokásokkal rendelkező ügyfél, – aki vesz fel készpénzt, havonta utal és beszedéssel fizet számlát, rendszeresen vásárol kártyával és átlagos jövedelemmel rendelkezik – már évi 2220 forintért is találhat számlát és jelenleg is 60 banki számlacsomag közül választhat. Ezek árazásában azonban jelenetős, több mint 12-szeres, több mint 25 ezer forintos különbség is lehet már csak a legolcsóbb 20 számlacsomagot figyelembe véve is. Az összes elérhető számlacsomagot vizsgálva pedig még ennél is nagyobbak a különbségek a fizetett díjakban. Fontos ugyanakkor, hogy az MNB és a Bankszövetség megállapodása szerint a bankok ingyenessé tették az alapszámlát mindaddig, amíg az infláció szintje három egymást követő hónapban 4 százalék alá nem süllyed. Így amennyiben az ügyfél nem igényel például sms-szolgáltatást, választhatja az ingyenes alapszámlát.

Vegyes fizetési szokásokkal rendelkező ügyfelek számára elérhető számlacsomagok éves költségének sávja bankonként, 2025. december 31-i adatok alapján

vegyes-Picture1.png

Fontos azonban, hogy alacsony költségek mellett is elérhetőek olyan számlacsomagok, amelyek tartalmaznak minden lényeges szolgáltatást. Ezért amennyiben szeretné csökkenteni banki költségeit, érdemes megnézni az éves pénzforgalmi költségeit tartalmazó díjkimutatást vagy átgondolni alapvető fizetési szokásait és ezek figyelembevételével, a lenti táblázatok alapján másik számlacsomagot választani. A fizetési szokásaihoz még pontosabban illeszkedő számításokért látogasson el a Magyar Nemzeti Bank Bankszámlaválasztó oldalára, ahol a saját, konkrét fizetési szokásai alapján lehet összehasonlítani a számlacsomagok költségeit.

Néhány hasznos tanács a banki költségek csökkentéséhez:

 

  • Az MNB honlapján elérhető adatok alapján nézze meg, hogy elérhető-e a jelenleginél olcsóbb számlacsomag, és ha igen, váltson számlacsomagot!
  • Fizessen bankkártyával, qvik fizetési kérelemmel, vagy qvik QR-kóddal, melyek darabszámtól és értéktől függetlenül ingyenesek!
  • SMS szolgáltatás helyett használjon mobilbanki értesítést, ezzel többezer forintot spórolhat évente!
  • Igényeljen olcsóbb bankkártyát, ezzel szintén évi többezer forint megtakarítható, miközben ezek is mindenhol használhatóak bolti és online vásárlásra, valamint készpénzfelvételre!
  • Figyeljen az ingyenes átutalási és készpénzfelvételi limitekre, és ezek alapján döntsön a használt fizetési módról!

 

Alapadatok

Életkor: 30-65 év közötti

Kivonat típusa: elektronikus

Számlára érkező havi nettó jövedelem: 359 200 Ft

Internetbank szolgáltatás: igen

Mobilbanki szolgáltatás: igen

SMS: Kártya- és számlahasználatra vonatkozó SMS-szolgáltatás

Nyilatkozat ingyenes készpénzfelvételre: igen

Megtakarítási állomány: 200 000Ft

 

Fizetési szokások

 

Havi darabszám

Havi érték (Ft)

Készpénzfelvétel betéti bankkártyával saját ATM-ből:

2

150 000

Átutalás elektronikusan:

1

20 000

Csoportos Beszedés:

1

15 000

Betéti kártyával történő vásárlás belföldön:

26

130 000

 

A top 20 számlacsomag költségmegoszlása

 

Éves költség forintban

Minimum költség

2220

Maximum költség

27 538

Átlag költség

16 670

Medián költség

17 634

 

A számításokhoz a fenti alapadatokat és fizetési szokásokat használtuk 2025. 12. 31-re vonatkozóan. Fontos, hogy egyes számlacsomagok esetében adott feltételek teljesülésekor kedvezményes díjakat kaphatnak az ügyfelek, például megfelelő összegű havi jóváírás, megtakarítási állomány, adott számú vagy összegű kártyás, vagy átutalásos fizetés esetében. A táblázatokban az elérhető kedvezményeket figyelembe vettük, azonban lehetnek egyéb olyan kedvezmények, amik további feltételek teljesítése (például biztosítás kötése, vagy hitel felvétele) esetén érhetőek el. Bankkártyák esetében az első éves díj/kibocsájtási díj került feltüntetésre, azonban több bank esetében is előfordulhat, hogy a második vagy harmadik éves díj ennél magasabb, erről érdemes szintén tájékozódni a Bankszámlaválasztó programban, vagy a bankok honlapján. Néhány számlacsomag a neve ellenére több ügyfélcsoport számára is elérhető, erről szintén érdemes a Bankszámlaválasztó programban tájékozódni. Az eredmények a bankok által a Bankszámlaválasztó programba beküldött adatokon alapszanak, így a számítások eredményei előállíthatóak a Bankszámlaválasztó alkalmazásból.

Vegyes fizetési szokásokkal rendelkező ügyfelek számára elérhető számlacsomagok és költségeik:

(Egyes számlacsomagok az elnevezésük ellenére több ügyfélcsoport számára is elérhetők.)

 

Bank neve

Számlacsomag neve

Éves fizetett díj (forint)

1

GRÁNIT Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

GRÁNIT Digitális számlacsomag

2 220

2

GRÁNIT Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Gránit Diákszámla

3 990

3

GRÁNIT Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

GRÁNIT Basic

8 400

4

GRÁNIT Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

GRÁNIT Bajnok számlacsomag

9 510

5

Oberbank AG Magyarországi Fióktelep

Alapszámla

10 440

6

GRÁNIT Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

GRÁNIT Sztár számlacsomag

11 070

7

GRÁNIT Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

GRÁNIT Digitális Plusz számlacsomag

15 170

8

Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Raiffiesen Alapszámla

16 344

9

GRÁNIT Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

GRÁNIT Kamat Plusz bankszámla

17 186

10

MBH Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

MBH Alapszámla

17 268

11

UniCredit Bank Hungary Zrt.

Alapszámla

18 000

12

OTP Bank Nyrt.

OTP TOP számlacsomag ajánlat - 12 hónapig havi díjmentes új ügyfelek részére

18 720

13

UniCredit Bank Hungary Zrt.

Partner Aktív Nulla

18 845

14

ERSTE BANK HUNGARY Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Erste Privilégium 2.0 Díjcsomag

20 590

15

ERSTE BANK HUNGARY Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Erste Privilégium X Díjcsomag

20 590

16

OTP Bank Nyrt.

EU Alapszámla

23 040

17

ERSTE BANK HUNGARY Zártkörűen Működő Részvénytársaság

George Díjcsomag

23 520

18

OTP Bank Nyrt.

Smart számlacsomag

24 660

19

Kereskedelmi és Hitelbank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

KH Alapszámla

26 292

20

ERSTE BANK HUNGARY Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Erste EgySzámla Díjcsomag (Felnőtt) átutalási kedvezménnyel

27 538

21

ERSTE BANK HUNGARY Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Erste EgySzámla Díjcsomag (Felnőtt) SMS szolgáltatás kedvezménnyel

27 586

22

MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.

MagNet Nova HUF

27 624

23

Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Aktív Számla

29 400

24

MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.

MagNet FIX 2

29 712

25

OTP Bank Nyrt.

Bázis - Standard számlacsomag ajánlat

30 144

26

ERSTE BANK HUNGARY Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Erste EgySzámla Díjcsomag (Felnőtt) kártyadíj kedvezménnyel

30 586

27

Oberbank AG Magyarországi Fióktelep

Standard lakossági fizetési számla

31 436

28

MBH Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

MBH Extra számlacsomag

31 770

29

MBH Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

MBH Partner Plusz számlacsomag

33 378

30

Oberbank AG Magyarországi Fióktelep

Elektronikus számla

33 380

31

Kereskedelmi és Hitelbank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

KH minimum plusz számlacsomag

33 738

32

MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.

MagNet FIX 5

33 804

33

OTP Bank Nyrt.

Bázis Számla

34 140

34

Kereskedelmi és Hitelbank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

KH kényelmi plusz számlacsomag - jóváírásból származó díjkedvezménnyel

35 238

35

CIB Bank Zrt.

CIB_ECO

35 856

36

OTP Bank Nyrt.

Grátisz számlacsomag

36 540

37

OTP Bank Nyrt.

Bázis - TOP számlacsomag ajánlat

36 708

38

CIB Bank Zrt.

CIB_Alapszámla

36 744

39

GRÁNIT Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

GRÁNIT Bajnok Plusz számlacsomag

37 980

40

MBH Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

MBH Kedvezmény Plusz számlacsomag

38 178

41

Kereskedelmi és Hitelbank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

KH Lakossági bankszámla

39 888

42

UniCredit Bank Hungary Zrt.

Mobil Aktív Plusz

43 968

43

MBH DUNA Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

BÁZIS lakossági fizetési számla

45 858

44

MBH DUNA Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Stabil S számlacsomag

46 722

45

MBH Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

MBH Befektetési kártyaszámla

49 313

46

Kereskedelmi és Hitelbank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

KH kényelmi plusz számlacsomag

49 866

47

MBH Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

MBH Kedvezmény számlacsomag

52 674

48

MBH DUNA Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Stabil M számlacsomag

58 722

49

CIB Bank Zrt.

CIB_Classic

60 138

50

MBH Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

MBH Belépő számlacsomag

62 778

51

MBH DUNA Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Stabil L számlacsomag

70 722

52

ERSTE BANK HUNGARY Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Erste Bázis Díjcsomag

77 638

53

ERSTE BANK HUNGARY Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Erste Standard Lakossági bankszámla

77 638

54

UniCredit Bank Hungary Zrt.

Ikon Plusz

105 320

55

MBH Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

MBH Prémium számlacsomag

107 980

56

CIB Bank Zrt.

CIB_ECO_Plusz

120 960

57

ERSTE BANK HUNGARY Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Erste Prémium Safe Díjcsomag

128 770

58

ERSTE BANK HUNGARY Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Erste Prémium Up Díjcsomag

128 770

59

Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Premium Banking

196 800

60

Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Premium Banking Plus

280 800