Az emlékérme előlapjának szélén, alsó köriratban a „MAGYARORSZÁG” felirat olvasható. A bal oldali mezőben, három egymás alatti vízszintes sorban a „3000” értékjelzés, a „FORINT” felirat, valamint a „BP.” verdejel és a „2013” verési évszám olvasható. A jobb oldali mezőben az atomszerkezet stilizált ábrázolása látható.

Az emlékérme hátlapjának szélén, alsó köriratban a „NOBEL-DÍJ • 1963 • WIGNER JENŐ” felirat olvasható. A jobb oldali mezőben Wigner Jenő mellképének ábrázolása látható. A mellképtől balra, két egymás alatti vízszintes sorban a Wigner–Eckart-tétel képlete olvasható. A mellképtől jobbra, az emlékérme szélén Vékony Fanni tervezőművész mesterjegye látható.
Az ovális alakú emlékérme 925 ezrelék ezüstből készült, súlya 12,5 gramm, átmérője 30×25 mm, széle sima.
Az emlékérméből 5000 darab készíthető, amelyből 3000 db különleges – ún. proof – technológiával verhető.

A „Wigner Jenő” emlékérme megvásárolható a Magyar Pénzverő honlapján üzemeltetett webáruházban (www.penzvero.hu), ahol számos, korábban megjelent arany, ezüst és színesfém emlékérme is kapható, illetve az emlékérme ünnepélyes kibocsátásának helyszínén (Magyar Tudományos Akadémia, 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.).

Wigner előlap

Wigner hátlap

MAGYAR NEMZETI BANK
Kommunikáció
Telefon: + 36 (1) 428-2751
Fax: + 36 (1) 429-8000
E-mail: sajto@mnb.hu
Web: www.mnb.hu