Budapest, 2014. március 20. — A 2014-es év kibocsátásának legértékesebb darabjaként „Mária aranyforintja” elnevezéssel a Magyar Nemzeti Bank 50 000 forintos címletű arany emlékérmét bocsátott ki normál és négyszeres súlyú piefort veretként, illetve az emlékérme 2000 forintos címletű színesfém változata is elkészült. Az emlékérme a Középkori magyar aranyforintok sorozat harmadik elemeként jelent meg. Az emlékérmét Soltra E. Tamás tervezte.

Az emlékérme előlapjának szélén található gyöngysor-szegélyen belül, felső köriratban a „MAGYARORSZÁG”, alsó köriratban – egymástól ponttal elválasztva – az „50 000” értékjelzés és a „FORINT” felirat olvasható. A felső és az alsó köriratot bal oldalon, középen a „2014” verési évszám, jobb oldalon, középen a „BP.” verdejel választja el. A középmezőben – hatkaréjos, gótikus díszű keretben – a Mária királynő által kibocsátott aranyforint előlapja alapján készült érmeábrázolás látható.

Az emlékérme hátlapjának szélén található gyöngysor-szegélyen belül, felső köriratban a „MÁRIA” és az „1382-1395”, alsó köriratban az „ARANYFORINTJA” felirat olvasható. A felső és az alsó köriratot bal oldalon, középen Soltra E. Tamás tervezőművész mesterjegye, jobb oldalon, középen egy pont választja el. A középmezőben a Mária királynő által kibocsátott aranyforint hátlapjának ábrázolása látható. A piefort emlékérme szélén a „+ MARIA • DEI • GRATIA • REGINA • VNGARIE” szélfelirat olvasható.

A normál veret 986 ezrelék finomságú aranyból készült, súlya 3,491 gramm, átmérője 20 mm, széle sima. A szélfelirattal ellátott piefort veret súlya 13,964 gramm, a színesfém változat súlya 2,7 gramm; átmérőben és éremképben nem térnek el a normál verettől.

Az normál veretből 2000 darab, a piefort veretből 500 db, a színesfém változatból pedig 5000 db készíthető.

Az emlékérmét a Magyar Pénzverő Zrt. forgalmazza, megvásárolható 2014. március 20-tól a társaság érmeboltjában (V. ker. Budapest, Hold u. 17.), illetve a honlapján üzemeltetett webáruházban (www.penzvero.hu), ahol számos, korábban megjelent arany, ezüst és színesfém emlékérme is kapható.

MAGYAR NEMZETI BANK

Kommunikáció