Budapest, 2019. október 17. – A Magyar Nemzeti Bank 3 új, évfordulóhoz kötött tematikával bővíti a 2020. évi emlékérme-kibocsátási programját. Jövőre hat korábbi sorozatot folytatva, tizenöt témában tervez emlékérmét kibocsátani a jegybank. Egy arany, tizenkettő ezüst, két önálló színesfém emlékpénz-tematika szerepel a programban, de az emlékérmék értékközvetítő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében a nemesfém emlékérmék színesfém változatai is kibocsátásra kerülnek.

A Magyar Nemzeti Bank - a külföldi jegybankok gyakorlatával összhangban - azzal a céllal bocsát ki emlékérméket, hogy az ország életében jelentős történelmi-, kulturális-, tudományos-, gazdaságtörténeti évfordulókról, kortárs eseményekről az utókor számára maradandó formában állítson méltó emléket.

Ennek szellemében a jegybank jövő évi emlékérme-kibocsátási programja olyan össznemzeti, illetve gazdaságtörténeti jelentőségű témákkal egészül ki, mint a szervezett hazai tűzoltás kezdetének 150., az Alkotmánybíróság alapításának 30. és a Budapesti Értéktőzsde működésbe lépésének 30. évfordulója.

Az MNB 2020-a emlékérme-kibocsátási programját az alábbi táblázat mutatja be:

A 2014 óta minden nemesfém emlékérmének megjelenik a 2000 Ft-os címletű színesfém változata is. Ez a kivitel nem csupán a választékot bővíti, hanem kedvező ára miatt elősegíti az emlékérmék népszerűsítő, ismeretterjesztő szerepének még hatékonyabb érvényesülését.

Az MNB a változtatás jogát fenntartja. A végleges adatokat a Magyar Közlönyben megjelenő MNB elnöki rendeletek határozzák meg.