Budapest, 2021. november 16. –Az Alaptörvény hatályba lépésének 10. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank 10 000 Ft névértékű ezüst és 2000 Ft névértékű színesfém emlékérméket bocsátott ki a mai napon.

Magyarország Alaptörvénye jogrendszerünk alapja, a jogforrási hierarchia csúcsán álló jogszabály. Történelmünk első olyan írott alkotmánya, amelyet demokratikusan választott törvényhozás fogadott el. Betölti a hagyományos alkotmányok állam- és társadalomszervező szerepét, Nemzeti Hitvallása azonban nemcsak együttélési szabályokat rögzít, hanem a nemzet összetartozását is. Hangsúlyozza a magyarság szerepét Európa közös értékeinek gyarapításában, ám azt is, hogy kivívott szabadságunkat ápolni és védeni kell. Felelősséget viselünk egymásért és utódainkért, ezért szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük a jövő nemzedékek életfeltételeit. A szabadságot azonban csak másokkal együttműködve véli elérhetőnek, így a jogok felsorolásán túl kiemeli az egyént a közösséggel szemben terhelő kötelezettségeket. Kifejezi a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, a családra és a nemzetre, mint együttélésünk legfontosabb kereteire tekint. Az emlékérme kifejezi az Alaptörvény helyét mai jogrendszerünkben és a nemzet egységét is.

Az emlékérme előlapján, körvonallal határolt középmezőben az Országház plenáris üléstermének – Wachsler Tamás Alkotmányos reform című fotója alapján készült – felülnézeti ábrázolása látható. A központi motívumba rejtve szerepel az emlékérmét tervező Pelcz Balázs szobrászművész mesterjegye. Az előlapon találhatóak továbbá az emlékérmék kötelező elemei: a „MAGYARORSZÁG” felirat, a „10 000”, illetve a „2000” értékjelzés, a „FORINT” felirat, a „2021” verési évszám és a „BP.” verdejel.

Az emlékérme hátlapján, körvonallal határolt középmezőben a Szent Korona, valamint Magyarország nemzeti lobogója egy-egy részletének ábrázolása látható, utóbbi színeit heraldikai sráfozás jelöli. A hátlap szélén – egy-egy díszítő ponttal elválasztva –, köriratban, fent a Magyarország Alaptörvényében található Nemzeti Hitvallásból vett idézet, „SZÖVETSÉG A MÚLT, A JELEN ÉS A JÖVŐ MAGYARJAI KÖZÖTT”, lent „AZ ALAPTÖRVÉNY TIZEDIK ÉVFORDULÓJÁRA” felirat olvasható.

 

10 éves Magyarország Alaptörvénye emlékérmék előlapja

Ezüst emlékérme

Színesfém emlékérme

 

10 éves Magyarország Alaptörvénye emlékérmék hátlapja

Ezüst emlékérme

Színesfém emlékérme

 


Az emlékérmék értékközvetítő és figyelemfelhívó szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében a „10 éves Magyarország Alaptörvénye” ezüst emlékérme - a rendelkezésre álló készlet függvényében - a kibocsátást követő három hónapig, a színesfém változat pedig egy évig névértéken vásárolható meg 2021. november 16-tól az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában (V. ker. Budapest, Báthory u. 7.) és webáruházában (https://www.penzvero.hu/).

Mindkét emlékérme átmérője 37 mm, szélük recézett. A 10 000 forintos névértékű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 24 gramm. A 2000 forintos névértékű színesfém változat réz (75%) és nikkel (25%) ötvözetből készült, súlya 23,7 gramm. Az ezüst emlékérméből tükörfényes (proof) kivitelben, a színesfém változatból selyemfényes (BU) kivitelben 5000 - 5000 darab készíthető.