Budapest, 2021. október 1. – A Magyar Nemzeti Bank a magyar pásztor- és vadászkutyafajtákat bemutató sorozat harmadik tagjaként „Magyar agár” elnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki az Állatok Világnapján, 2021. október 4-én. Az emlékérmét Imrei Boglárka fémműves formatervező iparművész tervezte.

A 2004-ben az összes hazai kutyafajtát, köztük a magyar agarat is nemzeti kinccsé nyilvánította az Országgyűlés. 2017-ben pedig a Hungarikumok Gyűjteményébe emelték a magyar agarat másik nyolc őshonos kutyafajtával együtt. A magyar agár a legrégebbi vadászkutyák egyike, amely ellentétben a többi vadászkutyafajtával nem a szaglására bízza a vadászsikereit, hanem a szemére. Őseink is rendelkeztek agárral, amit vándorlásuk során magukkal hoztak a Kárpát-medencébe is. Itt alakult ki később a mai magyar agár fajtánk, hosszas többé-kevésbé céltudatos tenyésztés eredményeként.

A magyar agár használata eleinte kizárólag vadászatra irányult, később kiegészült párban versenyzéssel, majd egyre népszerűbbé vált a pályaversenyeken történő futtatásuk, műnyúl után. A magyar agár testfelépítése, külleme egyértelműen árulkodik arról, hogy feladata a vad űzése, esetenkénti elejtése. Tüzes, heves és kitartó jelleme hozzájárul a sikeres vadászathoz. Természete – hasonlóan külső megjelenéséhez – elegáns. Rendkívül értelmes és intelligens, ragaszkodó fajta. Nyugodt jelleme miatt terápiás kutyának is ideális.

A „Magyar agár” emlékérme hazánk törvényes fizetőeszköze, de nem forgalmi célokat szolgál. Elsődleges szerepe a figyelemfelhívás nemzeti értékeinkre, valamint az ismeretterjesztés. Az emlékérmék mindennapi fizetési forgalomban való használata kerülendő. A rajtuk szereplő névérték ezen érmék gyűjtői értékének megőrzését szolgálja.  Az emlékérme-sorozat darabjai a magyar pásztor- és vadászkutyafajták sokoldalúságát, kiváló tulajdonságait reprezentálják.

Az emlékérme előoldalán egy magyar agár látható félprofilból ábrázolva. Az előoldal központi motívuma megragadja a kutyafajta jellegzetességeit, jellemét: heves és rendkívül kitartó, céltudatos természetét, mely óriási lélekjelenléttel párosul. Erő és elegancia sugárzik belőle. Az előlapon láthatóak a pénzérmék kötelező alaki elemei is: felső félköriratban a „MAGYARORSZÁG” felirat, jobb oldalon 2 egymás alatti sorban a „BP.” verdejel és a „2021”-as verési évszám, alul szintén két sorba törve a „2000 FORINT” értékjelzés.

Az emlékérme hátlapján két magyar agár ábrázolása látható, amint vadászat közben füves pusztán hajtják a vadat. Az ábrázolás jól szemlélteti a fajta térölelő mozgását, az olykor 60 km/óra sebességet is elérő kitartó vágtáját. Az életképet a háttérben a hajszát figyelemmel kísérő lovasagarász alakja egészíti ki. Felső félköriratban a „MAGYAR AGÁR” felirat olvasható, lent, jobb oldalon – a füves puszta ábrázolásába illesztve – az emlékérmét tervező Imrei Boglárka fémműves formatervező iparművész mesterjegye látható.

A Magyar agár emlékpénzérmék

előoldal

hátoldal

 

A színesfém emlékérme 75% réz, 4% nikkel és 21% cink ötvözetéből készült, súlya 16 gramm, átmérője 34 mm, széle recézett. Az emlékérmék ezúttal is korlátozott példányszámban jelennek meg: összesen 15 000 veret készíthető belőlük, proof-like kivitelben.

Az emlékpénzek értékközvetítő és ismeretterjesztő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében, a „Magyar agár” emlékérme a rendelkezésre álló készlet függvényében a kibocsátást követő egy évig névértéken vásárolható meg 2021. október 4-től az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. honlapján üzemeltetett webáruházban (https://www.penzvero.hu), illetve a kibocsátást követő első munkanaptól a vállalat érmeboltjában (V. ker. Budapest, Báthory u. 7.).