Budapest, 2022. január 17. – A Magyar Nemzeti Bank immár több mint félszázados hagyományai szellemében tizenhat tematikában 28 emlékérmét tervez kibocsátani 2022-ben. Ezek közül három arany, kilenc ezüst és hat önálló színesfém emlékpénz, de az emlékérmék értékközvetítő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében a nemesfém emlékérmék színesfém változatai ezúttal is kibocsátásra kerülnek. Hat korábban megkezdett sorozat folytatása és három új sorozat indítása szerepel a tematikailag és technikailag is sokrétű emlékérme-programban.

A 2022. évi emlékérme-kibocsátási program összetételében és kivitelezésében is sokszínűnek ígérkezik: olyan egyedi megoldások kerültek a programba, mint a II. András Aranybullájának 800. évfordulójára tervezett miniarany és az eredeti okirat függőpecsétjének a méretében készülő színesfém emlékérmék, melyek külön-külön önálló érmék, de a kibocsátói szándék szerint egymásra is illeszthetőek.

Az emlékérme-kibocsátási programban újdonságként bevezetésre kerül a 42 mm-es átmérő, amely a magyar megyéket és megyeszékhelyeket bemutató sorozat tagjait teszi majd még különlegesebbé, melyet a gyűjtői igények alapján indít a jegybank.

A méret mellett az emlékérmék alakja tekintetében is változatosság jellemzi az idei kibocsátási programot, hiszen a standard kör alakú érmék mellett ovális (Nobel-díjasokat bemutató sorozat elemei), illetve négyszögletes alakú emlékérmék („Az mRNS alapú vakcinák alapjául szolgáló magyar találmány” és a „Richter Gedeon”) is gazdagítják a programot. Emellett igazi kuriózumként hatszögletű színesfém sorozatot is indít az MNB a Nemzeti Hauszmann Program eredményeinek bemutatására, melynek tagjai mozaikszerűen összeilleszthetőek lesznek.

A kibocsátási program tematikái között jelentős történelmi, tudományos és művészeti évfordulók szerepelnek, illetve olyan népszerű sorozatok folytatódnak, mint a középkori magyar aranyforintok, a nemzeti emlékhelyeket, a magyar pásztor- és vadászkutyákat, valamint a magyar népmesék rajzfilmsorozatot bemutató érmesorozatok. Méltán lehetünk büszkék tudósainkra, kutatóinkra, akik munkásságát nemzetközi díjakkal is elismerték, ezért a magyar származású Nobel-díjas tudósokat bemutató sorozat analógiájára a közgazdasági Nobel-emlékdíjas és matematikai Wolf-díjas kutatók is sorozatba rendezve kerülnek bemutatásra 2022-től kezdődően.

A jövő évi emlékérme-kibocsátási programban olyan női alakok szerepelnek, akikre példaképként tekinthetünk, így Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő és Nemes Nagy Ágnes tiszteletére is megjelenik ezüst és színesfém érme.

Az MNB 2022. évi emlékérme-kibocsátási programja a grafikai tervekkel kiegészítve az alábbi linkre kattintva érhető el:

Az MNB 2022. éviemlékérme-kibocsátási programja

A 2014 óta érvényben lévő értékesítési politika szellemében minden nemesfém emlékérmének megjelenik az alacsonyabb névértékű színesfém változata is. Ez a kivitel nem csupán a választékot bővíti, hanem kedvező ára miatt elősegíti az emlékérmék népszerűsítő, ismeretterjesztő szerepének még hatékonyabb érvényesülését.

Az emlékérméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. előjegyzési lehetőséget biztosít 2022. január 19-től egy hónapon át az előjegyzési keret erejéig. Részletes információ az előjegyzési és értékesítési rendről a www.penzvero.hu-n érhető el.

A jegybank a változtatás jogát fenntartja. A végleges adatokat az egyes kibocsátások előtt a Magyar Közlönyben megjelenő MNB elnöki rendeletek határozzák meg.