Budapest, 2025. december 1. – A HUNOR program sikere hozzájárult a magyar űrkutatás és tudományos élet nemzetközi elismertségének növeléséhez, és új lehetőségeket teremtett ahhoz, hogy hazánk részese lehessen a világ egyik leggyorsabban fejlődő szektorának - mondta Varga Mihály a 2025. évi magyar űrrepülés tiszteletére szervezett emlékérme kibocsátási ünnepségen. A Magyar Nemzeti Bank 20.000 Ft névértékű ezüst, valamint 3.000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki abból az alkalomból, hogy a HUNOR Magyar Űrhajós Programnak köszönhetően Magyarország negyvenöt év után újra embert küldött a világűrbe.
A jegybankelnök felidézte: Farkas Bertalan egykori küldetéséhez hasonlóan ma Kapu Tibor és Cserényi Gyula küldetése egy olyan újabb nemzeti teljesítmény, amelyre minden magyar büszke lehet. Missziójuk bizonyította, hogy a magyar tudás és kitartás a világ élvonalában is képes helytállni. Mint mondta: Kapu Tibor repülése a magyar szellem és kitartás diadala, míg Cserényi Gyula felkészülése és jövőbeli szerepe biztosítékként szolgálhat arra, hogy a HUNOR program hosszú távon is fennmaradjon. Varga Mihály emlékeztetett arra is: a Magyar Nemzeti Bank 1968 óta rendszeresen bocsát ki emlékérméket az ország jelentős történelmi-, tudományos-, kulturális eseményei és évfordulói kapcsán. A jegybank az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan űrutazása alkalmából 1980-ban bocsátott ki emlékérmét, így a HUNOR-programot megjelenítő új emlékérmével a Magyar Nemzeti Bank 45 év elteltével immár másodjára tiszteleg a magyar űrhajózás előtt. A jegybankelnök felhívta a figyelmet: az emlékérmék elsődleges szerepe az értékközvetítés, valamint a figyelemfelkeltés, használatuk a mindennapi fizetési forgalomban kerülendő. Igényes művészi kivitelezésük miatt egyedi értéket képviselnek, a rajtuk szereplő névérték gyűjtői értékük megőrzését szolgálja.
Az emlékérmékről további részletek az MNB honlapján olvashatók.
Magyar Nemzeti Bank