2020. március 16.

Az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) határozatot hozott, amelyben ideiglenesen előírja az Európai Unió (EU) szabályozott piacán kereskedett részvényekhez kapcsolódó nettó rövid pozíciók tulajdonosai számára, hogy értesítsék az érintett illetékes nemzeti hatóságot, ha a pozíció a határozat hatálybalépését követően eléri vagy meghaladja a kibocsátott részvénytőke 0,1%-át.

Az ESMA úgy véli, hogy a jelentéstételi küszöbérték csökkentése olyan elővigyázatossági intézkedés, amely a jelenlegi COVID-19 világjárványhoz kapcsolódó kivételes körülmények között elengedhetetlen a hatóságok számára a piaci fejlemények nyomon követéséhez. Az intézkedés szigorúbb lépéseket is támogathat, amennyiben az szükséges az uniós piacok szabályos működésének, a pénzügyi stabilitásnak és a befektetők védelmének a biztosításához.

Az ESMA úgy véli, hogy a jelenlegi körülmények komoly fenyegetést jelentenek az EU-ba vetett piaci bizalomra nézve, és hogy a javasolt intézkedés megfelelő és arányos az uniós pénzügyi piacokat fenyegető jelenlegi szint kezeléséhez.

Az intézkedés azonnal alkalmazandó, és előírja a nettó rövid pozícióval rendelkezők számára, hogy a kereskedési nap 2020. március 16-i, hétfői lezárásakor értesítsék az illetékes nemzeti hatóságokat a vonatkozó pozícióikkal kapcsolatban. Az ideiglenes átláthatósági kötelezettségek minden természetes vagy jogi személyre vonatkoznak, függetlenül a lakóhelyük szerinti országtól. Nem alkalmazandók az olyan szabályozott piacra bevezetett részvényekre, ahol a részvények kereskedésének fő helyszíne harmadik országban található, illetve az árjegyzési vagy stabilizációs tevékenységekre.

Az ESMA – az illetékes nemzeti hatóságokkal együttműködve – továbbra is figyelemmel kíséri a COVID-19 járvány által kiváltott helyzetből eredő pénzügyi piaci fejleményeket, és készen áll arra, hogy hatásköreivel élve biztosítsa az uniós piacok szabályos működését, a pénzügyi stabilitást és a befektetők védelmét.

Az ESMA angol nyelvű közleménye

Az ESMA angol nyelvű határozata