A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt időszakban – korábbi bejelentésének megfelelően – újabb 39 pénzügyi szervezetnél folytatott le fogyasztóvédelmi vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy az érintett piaci szereplők 2012. január 1-je és 2014. május 23-a között a jogszabályokkal összhangban változtattak-e egyoldalúan a konstrukcióik díjain, jutalékain vagy költségein.

Emlékezetes: a jegybank a jogszerűtlen módosítások miatt 35 pénzügyi szervezetre összesen közel 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki 2014 márciusában (Milliárdos jegybanki bírság a jogsértően díjat emelő pénzügyi szervezeteknek), majd ezt követően 2014 július elején 10 pénzügyi szervezetre 71,75 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki (Újabb jegybanki bírságok tíz pénzügyi szervezetnek jogsértő díjemelések miatt). 2014. július végén 62 pénzügyi szervezetnél tárt fel jogszabálysértéseket, melyből 4 esetben kötelezéseket előíró intézkedések alkalmazására és további 58 esetben a kötelezés mellett 386,5 millió forint bírság kiszabására is sor került (Jogsértő díjemelések: újabb jegybanki intézkedések).

Vizsgálatok 1. köre

Vizsgálatok 2. köre

Vizsgálatok 3. köre

Vizsgált intézmények száma (db)

35

20

62

Jogszabálysértéssel érintett intézmények száma (db)

35

10

62

Bírság összesen (M Ft)

1186

71,75

386,5

A most lezárt (4. kör) vizsgálatok során feltárt jogsértések – a korábbiakhoz hasonlóan – a következők voltak: 1) hiányzott a díjmódosításra lehetőséget adó, meghirdetett ok-lista a szerződésben, üzletszabályzatban vagy az általános szerződési feltételekben; 2) a kedvezőtlen szerződésmódosítást annak hatályba lépése előtt kevesebb, mint 2 hónappal hirdették meg; 3) a kedvezőtlen szerződésmódosítás hatályba lépése előtt 2 hónappal nem tájékoztatták a fogyasztókat ingyenes felmondási jogukról; 4) elmulasztották közölni az ügyfelekkel a díjmódosítás okát; 5) az egyoldalú kedvezőtlen szerződésmódosítás új díjfajta bevezetésével történt; 6) korábbi „díjmentes, ingyenes, 0 forintos” tranzakciót tettek fizetendővé, ami szintén új díj bevezetését jelenti; 7) megváltoztatták a díjszámítás módját.

Az MNB – a 2014. augusztus 26-án közzétett határozatok alapján – 35 esetben kötelezést tartalmazó intézkedéseket írt elő az intézmények számára, és ebből 33 esetben fogyasztóvédelmi bírság kiszabását is indokoltnak tartotta, mindösszesen 216,5 millió forint értékben.

A megbírságolt intézmények és a bírságok összege (Ft):

Rónasági Takarékszövetkezet

19 750 000

Rétköz Takarékszövetkezet

17 250 000

ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt

15 000 000

Pátria Takarékszövetkezet

14 250 000

Sajóvölgye Takarékszövetkezet

13 500 000

Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet

12 250 000

Zirci Takarékszövetkezet

10 500 000

Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet

9 750 000

Veresegyház és Vidéke Takarékszövetkezet

9 000 000

Zomba és Vidéke Takarékszövetkezet

8 750 000

Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet

8 250 000

Répcelak és Vidéke Takarékszövetkezet

7 500 000

Zemplén Takarékszövetkezet

7 250 000

Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet

7 000 000

Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet

6 250 000

Szatymaz és Vidéke Takarékszövetkezet

6 000 000

Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet

6 000 000

Vámosgyörk és Vidéke Takarékszövetkezet

5 000 000

Szendrő és Vidéke Takarékszövetkezet

4 750 000

Zalavölgye Takarékszövetkezet

3 750 000

Tiszavasvári Takarékszövetkezet

3 000 000

Sárbogárd és Vidéke Takarékszövetkezet

3 000 000

Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet

2 500 000

Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet

2 500 000

Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet

1 750 000

Rakamaz és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet

1 500 000

Szeghalom és Vidéke Takarékszövetkezet

1 500 000

Örkényi Takarékszövetkezet

1 500 000

Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet

1 500 000

Turai Takarékszövetkezet

1 500 000

Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet

1 500 000

Polgári Bank Zrt.

1 500 000

Téti Takarékszövetkezet

1 500 000

További 2 intézmény esetében nem került sor ugyan bírság kiszabására, azonban az MNB felhívta e pénzügyi szervezeteket az új díj bevezetését, valamint a szerződésben foglalt díj számítási módjának fogyasztókra nézve kedvezőtlen módosítását tiltó jogszabályi rendelkezések mindenkori betartására (PILLÉR Takarékszövetkezet, Solt és Vidéke Takarékszövetkezet).

Az MNB 3 pénzügyi intézmény esetében megszüntette a fogyasztóvédelmi vizsgálatot tekintettel arra, hogy ezeknél az intézményeknél nem történtek, vagy nem jogszerűtlenül történtek a fogyasztókat érintő díjemelések (Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.; Credigen Bank Zrt.; Ricse és Vidéke Takarékszövetkezet). A vizsgált intézmények között volt az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet is, amelynél azért került sor a vizsgálat megszüntetésére, mert a Fővárosi Törvényszék elrendelte az intézmény felszámolását (Orgoványi takarék: indul a felszámolás és a betétkifizetés).

A vizsgált intézmények – amennyiben eddig még nem hoztak ilyen intézkedést – október 15-éig kaptak határidőt arra, hogy az érintett fogyasztók számára visszatérítsék a jogtalanul felszámított díjakat, ennek végrehajtásáról pedig október végéig kell beszámolniuk a jegybank részére.

A fenti vizsgálatok lezárásával az MNB végére ért a teljes hitelintézeti szektort érintő, díjemelésekkel kapcsolatos ellenőrzéssorozatnak. Ennek során összesen 1,86 milliárd forint fogyasztóvédelmi bírság kiszabására került sor és több ezer fogyasztó számára térítették, illetve térítik vissza a jogszerűtlenül megfizettetett díjat, költséget. A vizsgálatok hozzájárultak ahhoz is, hogy a hitelintézeti szektorban megszűnjenek a – sokszor évek óta fennálló – jogszabálysértő, a fogyasztókat hátrányosan érintő hiányosságok (például az oklista hiánya, tájékoztatási hiányosságok, határidők be nem tartása).

Az MNB a jövőben is folyamatosan figyelemmel kíséri a költségek, díjak változásait és vizsgálni fogja azok jogszerűségét.

Magyar Nemzeti Bank

Sajtókommunikáció

Telefon: + 36 (1) 489-9235

Fax: + 36 (1) 429-8000

E-mail: binderi@mnb.hu

Web: www.mnb.hu