1/2017. - Ha a befektetési szolgáltató a saját belső módszertana alapján képes biz-tosítani rövid időn belül a Felügyelet számára a telefonos rögzítések ese-tében a Felügyelet által bekért információkat, azzal eleget tesz-e a 2017/565 rendelet 72. cikk (1) bekezdés d) pontban és 76. cikkben fog-laltaknak? 2/2017. - Elegendő-e a kereskedési helyszínt nem működtető befektetési vállalkozás esetében az ügyfelekkel történő összes telefonbeszélgetés hangrögzítése és tárolása, majd kizárólag a megkötött ügylet (ideértve az érvényes végleges ügyfélmegbízást is, illetve a megkötött ügylet törlését) paramétereinek elektronikus rögzítése a 2017/565 rendelet IV. számú mellékletében foglaltak szerint? Fentebbiek keretében jól értelmezzük-e, hogy a 2017/565 rendelet IV. számú melléklete által megkövetelt, paraméterekre bontott, elektronikus nyomon követhetőséget biztosító rögzítési követelményeknek csak a fentiek szerint kell megfelelni, és ennek alapján az árkéréseket a fenti mellékletben meghatározottak szerint nem szükséges nyilvántartani, tehát esetükben elégséges a telefonon történő rögzítés? 3/2017. - Mely ügyfélintézmény személyes találkozókon áll fenn a szolgáltató kötelezettsége a kommunikáció valamilyen formában történő rögzítésére vonatkozóan? 1/2018. - Miként kell értelmezni a Bszt. 55.§ (10) bekezdésének azon rendelkezé-sét, miszerint a befektetési vállalkozás a „nyilvántartásban szereplő ada-tokat öt évig - illetve amennyiben azt a Felügyelet előírja, legfeljebb hét évig – megőrzi”? A hét évre kiterjesztett megőrzési idő milyen alanyi- illetve adatkörre vo-natkozik? Meghatározott befektetési vállalkozás által kezelt minden adatra általánosan; a befektetési vállalkozás által kezelt meghatározott különböző adatkörökre; a befektetési vállalkozás meghatározott ügyfele-inek/ügyféltípusainak adataira; meghatározott ügyfelek meghatározott adataira vagy egyéb eltérő alanyi- illetve adatkörre vonatkozóan? A Pmt. 56.§ (2) bekezdésében rögzített nyolc éves időtartamú adatkeze-lés kapcsán az 57.§ (1) bekezdésében meghatározott „minden egyéb, az üzleti kapcsolattal összefüggésben keletkezett adat” fogalma lefedi-e a Bszt. 55.§-ban meghatározott rögzítendő adatkört is?