A Dimenzió Egészségpénztár taglétszáma és vagyona alapján is a magyar egészségpénztári piac jelentős intézményei közé tartozik. A PSZÁF korábbi határozatában – számos súlyos jogsértés miatt – 2010. október 31-i határidővel kezdeményezte a vezető tisztségviselők felmentését és az intézmény küldöttközgyűlésének összehívását. A pénztár a kötelezéseket nem teljesítette, ehelyett az igazgatótanács elnöke 2011 februárjában feloszlatta a pénztár 2008-ban megválasztott küldöttközgyűlését, majd küldöttválasztást tartottak, és az újjáválasztott testület választott vezető tisztségviselőket.

A PSZÁF megállapította, hogy feloszlásáról csak a pénztár legfőbb szerve, azaz maga a küldöttközgyűlés dönthetett volna, emiatt a tisztségviselő-választás sem jogszerű. A biztos kirendelésének egyik oka, hogy legitim vezetőség hiányában a PSZÁF nem értékelheti a pénztár számára korábbi határozatában foglalt kötelezések végrehajtását. Ezen kívül az így megválasztott vezető tisztségviselők nem tehetnek eleget jogszabályi kötelezettségeinek sem: az igazgatótanács például nem gyakorolhatja munkáltatói jogait, az ellenőrző bizottság nem láthatja el kontrollfunkcióit.

A felügyeleti biztosnak a 2008-ban megválasztott küldöttközgyűlés közreműködésével a lehető legrövidebb időn belül kell megoldania a felmentett vezetőség által okozott vezetési válságot. A PSZÁF intézkedése nem érinti közvetlenül a pénztár működését, így szolgáltatási tevékenységét sem: feladatait a pénztár a felügyeleti biztos irányítása mellett is folyamatosan ellátja.

2011. május 9. Budapest

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

További információ a sajtónak:
Binder István szóvivő, PSZÁF
telefon: 489-9235
e-posta: sajto@pszaf.hu
honlap:www.pszaf.hu